Üzleti tippek

Nőtt a foglalkoztatás az építőiparban és a vendéglátásban

Tavaly január-december között a foglalkoztatottak száma 3 millió 900,4 ezer volt. Létszámnövekedés jellemezte az építőipart, a pénzügyi tevékenységeket, a vendéglátást. Csökkent viszont a dolgozók létszáma többek közt a mezőgazdaságban és a textil gyártás- és feldolgozásban.

Csökkent a foglalkoztatottak létszáma továbbá az erdőgazdálkodás, halászat nemzetgazdasági ágban és a feldolgozóiparban, az utóbbin belül különösen markánsan a fokozottan versenyhátrányba kerülő bőrtermék, lábbeli gyártása ágazatban.

A foglalkoztatás éven belüli alakulását a szokásosnál kisebb szezonalitás jellemezte. Az első negyedévben a foglalkoztatottak száma nem esett jelentősebben vissza, viszont elmaradt az év utolsó hónapjait jellemző létszámfelfutás.

A foglalkoztatottak száma 3 millió 909 ezer fő volt, a munkanélküliek száma 263 ezret tett ki a múlt év utolsó három hónapjában. Tavaly október-decemberben nőtt a munkanélküliek száma 2003 hasonló időszakához képest, a munkanélküliségi ráta 6,3 százalék volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A legnagyobb mértékben a fiatalok munkanélküliségi rátája nőtt, döntően azért, mert egyre kevésbé zökkenőmentes az iskolából a munka világába történő átmenet. Ezt jelzi az is, hogy a munkanélkülieken belül közel 50 százalékkal több volt a tanulmányaik befejezése után állást keresők száma, mint tavaly.

A munkanélküliség átlagos időtartama 2004-ben 16,6 hónap, a IV. negyedévben 16,4 hónap volt. A tartósan munkanélküliek aránya változatlanul magas, 2004 utolsó negyedévében 45,6 százalék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik