A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) a jövőben segíti a regionális ügyekért felelős tárca nélküli miniszter munkáját. Kolber István elsősorban a konferenciaturizmus, a panelprogram és a bérlakásügy területén számít támogatásra.
Együttműködési megállapodást írt alá a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével (TÖOSZ) Kolber István regionális ügyekért felelős tárca nélküli miniszter. A keretmegállapodás értelmében a legnagyobb magyarországi önkormányzati szövetség a jövőben segíteni fogja a miniszter és a helyhatóságok közötti kapcsolatok kiépítését.
Dióssy László, a TÖOSZ elnöke szerint a tárca nélküli miniszter tervei, elképzelései nehezen jutnak el az önkormányzatokhoz, pedig hatáskörei mind a lakásépítés, mind a turizmus, mind a területfejlesztés terén közelről érintik a települések helyzetét.
Kolber István hangoztatta, hogy munkája során mindenekelőtt a konferenciaturizmus, a panelprogrammal egybekötött település-rehabilitáció, valamint a bérlakásügy területén számít az önkormányzatok közreműködésére.
A TÖOSZ elnökségi ülésén felszólaló Bujdosó Sándor, a Belügyminisztérium önkormányzati ügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta: december 31-ig 118 többcélú kistérségi társulás alakult meg az országban, ezek közül 90-be valamennyi, a kistérséghez tartozó település belépett, csak területfejlesztési célra 39 társulás alakult.
A helyettes államtitkár a szaktárca fontos idei feladatának nevezte a kistérségi társulások stabilizálását, működésük biztosítását.
„Ha minden történelmi pillanat, akkor semmi sem az” – meddig tekerhető az influenszerkormányzás?
Mit értünk influenszerkormányzás alatt, és meddig lehet így vezetni az országot? Egyáltalán baj-e, ha egy miniszterelnök egyszerre politikus, riporter, tartalomgyártó és a saját kormányzásáról szóló filmjének a főszereplője? Ezeket a kérdéseket jártuk körbe Kövesdi Veronika médiakutatóval és Mikecz Dániel politológussal.
