A Regionális Fejlesztési Operatív Program (ROP) keretében nyolcmilliárd forint értékű szerződés aláírására került sor kedden a Parlamentben.
Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter az aláírás alkalmából rendezett sajtótájékoztatón elmondta: a ROP keretében utak építésére és fejlesztésére összesen 25 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyből most 20 pályázat nyert el nyolcmilliárd forintot. A 20 szerződés 40 települést és összesen 185 kilométernyi útszakaszt érint. A pályázati összegből 10 százalék önerővel utak, hidak, közlekedési csomópontok épülnek szerte az országban.
A miniszter beszédében kiemelte, hogy Magyarország versenyképessége szempontjából meghatározó a közlekedés, ezért fontosak a most aláírt szerződésekkel megvalósuló projektek, amelyek a közlekedési hálózat regionális fejlesztését szolgálják.
Plachy Sándor, az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság igazgatója elmondta: a regionális útfejlesztést szolgáló pályázatot tavaly februárban írták ki a ROP keretében. Erre 65 beadvány érkezett csaknem 30 milliárd forint igénnyel. A támogatott pályázatok száma 36, ebből 20-nak az aláírása történt most meg.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy várhatóan február végéig, március elejéig a többi támogatott pályázatot is aláírják.

Mitrovits Miklós: Alapvetően rossz Varsó és Budapest viszonya, miközben a lengyel gazdaság az idén leelőzheti a japánt
Varsó űrrakétát tesztelt, regionális középhatalommá válik gazdasági, katonai szempontból egyaránt. A kétoldalú kapcsolataink közben a mélypontra jutottak. Interjú.