A bankok és a biztosítók között jelentős véleménykülönbség áll fenn az internet pénzügyi szolgáltatásokra gyakorolt hatásáról: a hitelintézetek jóval derűlátóbbak az internetes szolgáltatásokat illetően, mint a biztosítók – közölte a GKI Gazdaságkutató Rt. hétfőn az MTI-vel.
A GKI, a T-Mobile Távközlési Rt. és a Sun Microsystems Kft. elemzéséből kiderül: a változást elsősorban a biztosítók növekvő szkepticizmusa váltotta ki.
A közlemény szerint 2004 harmadik negyedévének végén 436 ezer lakossági és 65 ezer vállalati ügyfél rendelkezett internetbanki szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéssel a magyar hitelintézeteknél. A lakossági internetbanking ügyfelek száma 2003 harmadik negyedévéhez képest 43 százalékkal, míg a vállalatiaké 24 százalékkal emelkedett.
Az elemzés szerint azonban az elmúlt évben nem csak az internetbanki ügyfelek száma, hanem az on-line módon igénybe vehető pénzügyi szolgáltatások köre is bővült. Ilyen új szolgáltatásnak számít az internetbankon keresztül feltölthető mobilegyenleg, a szolgáltatói, például áram-, víz- és telefonszámlák on-line kifizetése, vagy a devizaműveletek végzésének internetes lehetősége.
A kutatás kimutatta azt is, hogy 2004. szeptember 30-án 42 ezer, kizárólag internetes fizetésre alkalmas webkártyát használtak, ami 6 százalékkal volt több, mint az év elején, s 27 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A bankok várakozásai alapján az internetes pénzügyi szolgáltatások közül továbbra is az átutalások indítása nő majd a legnagyobb mértékben. A második, illetve harmadik helyre mindkét ügyfélkör esetében a számlainformációk lekérdezését, illetve a tranzakciók ellenőrzését sorolták. Ezen túlmenően a lakosság körében kismértékű bővülésre számítanak még a bankok a befektetési jegyek, a hiteligénylés és az állampapírok internetes forgalmában.

185 milliót fizetett ki az állam egy KDNP-s képviselő gombatermesztő üzemére, ami két és fél év alatt sem épült fel
2020-ban kezdett gombatermesztő üzemet építeni uniós támogatással egy csákvári KDNP-s képviselő, ám két és fél év alatt még a csarnok felhúzásáig sem jutottak el, noha a munkát már 2021 márciusában be kellett volna fejezni.