Üzleti tippek

Miniszteri biztos az ügyfélbarát foglalkoztatási szolgálatért

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) hétfői munkakonferenciáján elmondta: elégedett a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) szervezeti felépítésével, és támogathatónak tartja azt az irányelvet és elképzelést, amit a tárca megfogalmazott. Ugyanakkor azt kérte: a foglalkoztatási szolgálat ne hivatalként, hanem szolgáltatóként fogadja a munkanélkülieket.

A mindenkori kormánynak az a legfontosabb feladata, hogy kielégítő jövedelemhez juttassa az állampolgárokat a biztos munkahelyek révén. Ehhez pedig olyan nemzeti fejlesztési programra van szükség, amely ösztönzőleg hat a magyar gazdaságra és a révén újabb befektetések és munkahelyek jöhetnek létre.

Csizmár Gábor munkaügyi miniszter a szakmai értekezleten hangsúlyozta: annak érdekében, hogy gyorsítsák az ÁFSZ modernizációját, ügyfélbarát jellegének erősítését, biztost nevezett ki ennek irányítására. Létrehoznak továbbá egy felügyelőtestületet is a munkaadók, a munkavállalók képviseletei, a civilek, valamint a tudományos és szakértői körök bevonásával, ami kontrollt jelent majd az Állami Foglalkoztatási Szolgálat tevékenységében.

Hamarosan hozzákezdenek a foglalkoztatási törvény korszerűsítésének előkészítéséhez. A cél egyebek között az eljárásrend egyszerűsítése, a követhetőbb támogatási rendszer, valamint a cégekre szabott szolgáltatások bevezetése.

A miniszter fontosnak tartja a forráskoordináció javítását, mivel az európai uniós támogatásokkal együtt az idén körülbelül 400 milliárd forinttal gazdálkodhat a tárca. Ebből a pénzből sokkal jobb eredményeket lehetne elérni, ha nem lennének párhuzamos forrásfelhasználások, valamint jobban egyeztetnék az egyes célokat, eszközöket. Ugyanerre van szükség a többi minisztérium között is, hiszen a foglalkoztatáspolitikát szolgáló döntéseket más minisztériumok, illetve a területfejlesztés illetékesei is hoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik