Üzleti tippek

Elsősegélycsomag vállalkozásoknak az államtól

admin
admin

2005. 01. 21. 00:00

Új, 3-5 évre szóló adórendszert, chartát kíván kidolgozni a kormány a következő hónapokban – jelentette be Draskovics Tibor pénzügyminiszter és Kóka János, a gazdasági tárca vezetője pénteki közös sajtótájékoztatóján. A tervezet ez év végére vagy jövő év elejére készülhet el.

Idén márciusra egy elsősegélycsomagot készítenek a vállalkozások számára, amelynek elsődlegesen komfortérzet-javító hatása lesz. A két tárcavezető konkrétumokat nem árult el az elsősegélycsomag tartalmáról.

“Többen, szélesebb adóalappal, kevesebb adót fizessenek; ez az adórendszer átalakításának legfőbb célja” – mondta a pénzügyminiszter már a középtávú adótervekről.

A most kezdődő műhelymunka alapvetően három területre irányul, amelyből csak az egyik az áfaterhek csökkentése és a kulcsok átalakítása – értesült a FigyelőNet. A még csak halványan körvonalazódó elképzelések szerint az általános forgalmi adó 25 százalékos felső kulcsát drasztikusan – legalább 5 százalékponttal – kívánják csökkenteni, miáltal viszont kis mértékben emelkedhet a középső, jelenleg 15 százalékos kulcs.

Az adórendszer korszerűsítése a tervek szerint az élőmunkával kapcsolatos adóterheket is érintené, ám egyelőre koncepciózus vita van egyebek mellett arról, hogy a szociálpolitikai szempontoknak mennyiben van helyük az adórendszerben. Harmadik területként a helyi adókat érintené a reform, itt fő szempont a vállalatok versenyképességének a javítása és az egyenletesebb közteherviselés. 

A lap értesülései szerint a vállalkozói szféra különböző szakmai testületei más-más aspektusból közelítik az adórendszer átalakítását: a Magyar Könyvvizsgálói Kamara például a kis- és középvállalkozások adminisztrációs terheinek enyhítését tartaná kiemelten fontosnak, és ennek érdekében néhány kisebb adónem megszüntetését vagy a bevallás és befizetés egyszerűsítését javasolja, miközben az AmCham (Amerikai Kereskedelmi Kamara) képviselői, illetve László Csaba volt pénzügyminiszter, jelenleg a Deloitte adópartnere a nagyvállalalatok adóterheinek egyhítéséért, az általuk igénybe vehető kedvezmények kiszélesítéséért vagy megtartásááért lobbizott.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nikola Gruevski, Macedonia's former Prime Minister and former leader of the opposition VMRO DPMNE party, arrives at a courthouse in Skopje on January 24, 2018 for his trial for alleged abuse of power between 2012 and 2015. (Photo by Robert ATANASOVSKI / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.