Február végéig 1 százalékponttal csökken az Magyar Nemzeti Bank 9,5 százalékos alapkamata a Reuters által megkérdezett 16 szakértő véleménye szerint. A megkérdezett elemzők arra számítanak, hogy márciustól az év végéig további 50 bázisponttal mérséklődik az alapkamat, ami így 2005 végén 8 százalékos lesz. A jegybank Monetáris Tanácsa január 24-én és február 21-én dönt legközelebb az irányadó kamatról.
![](https://24.hu/app/uploads/2024/07/central-0770894565-masolat-320x180.jpg)
Kaotikus körülmények között, engedély nélkül dolgozhatnak külföldi munkások
A török, koreai és kínai befektetők a Vasas Szakszervezet szerint annyira fontosnak tartják, hogy anyaországból származó eszközöket (például flexkorongot) használjanak, hogy nem engedik azokat Magyarországon beszerezni, mégha olcsó is lenne. Állítólag volt olyan építkezés, ahol a munkavédelmi ellenőröknek azt mondták, „majd akkor jöhetnek be az építkezés területére, ha személyesen Szijjártó Pétertől hoznak erre engedélyt”.