Az idén két esetben lesz munkanap-áthelyezés: március 14., hétfőn, amit március 19-én szombaton kell ledolgozni, valamint október 31-én, ugyancsak hétfőn, amely pihenőnap helyett november 5-én szombaton kell munkába menni.
A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter a 25/2004. (VIII. 30.) számú rendelet hatálya bizonyos kivétellel minden munkáltatóra, közigazgatási szervre és az általuk foglalkoztatott munkavállalókra, közalkalmazottakra, közszolgálati jogviszonyban állókra vonatkozik. A rendeletet nem kell alkalmazni a folyamatosan üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltatónál, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalók esetében.
A lakossági szolgáltatást végző, valamint az általánostól eltérő munkaidő-beosztásban foglalkoztatott munkavállalók munkarendje a rendelettől eltérően is meghatározható.
A szakszervezetek régóta sürgetik, hogy december 24. is munkaszüneti nap legyen. Ezt eddig nem sikerült elérniük. A múlt évben a tárgyalások során a kormányzat képviselői kijelentették: azt támogatnák, hogy december 24. heti pihenőnap legyen, ám erről további tárgyalások szükségesek a munkáltatói érdekképviseletekkel.
A kormányzat képviselői szerint annak is realitása van, hogy a munkaközi szünetet munkaidőként számolják el a munkahelye. Erről szintén a további, a munkáltatói érdekképviseletekkel történő egyeztetésen lehet egyezséget kötni.
Szoboszlai Dominik duplájával nyert a magyar válogatott
Először sikerült meccset nyerni az idei Nemzetek Ligájában.