Legalább száz alkotást, köztük harminc nagyjátékfilmet láthat a közönség a 36. Magyar Filmszemlén, amit február 1. és 8. között rendeznek meg a fővárosban. A versenyművek végleges listáját csak január végén hozzák nyilvánosságra.
Mintegy harminc nagyjátékfilm szerepel a 36. Magyar Filmszemlén, amit február 1. és 8. között rendeznek meg Budapesten; a vetítések helyszíne a Mammut Mozi és a Millenáris Park lesz.
A filmes mustrán versenyen kívül mutatják be Koltai Lajos első rendezését, az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre művéből készült Sorstalanság című filmet, valamint az Oscar-díjas Szabó István alkotását, a Csodálatos Júliát. A versenyprogramba bekerülő alkotások száma egyelőre nem végleges, a nagyjátékfilmek végleges listáját csak januárban hozzák nyilvánosságra.
A filmszemlére több mint kétszáz dokumentumfilmet és száz kísérleti kisjátékfilmet neveztek november végéig, ezek közül az előzsűrik január elejére 35-40, illetve 30-35 alkotást válogatnak be a versenyprogramba.
A rendezvényen négyen kapnak életműdíjat: Matejka Mária és Ónodi György gyártásvezető, Bokor Péter filmrendező és Zenthe Ferenc színművész.
A szemletanács elnöke Sipos Áron, tagja Janisch Attila, Hartai László, Mihályfi László, Molnár György és Tóth Erzsébet. A szervezőbizottság elnöke Veresné Kozma Ilona, az ügyvezető Garami Gábor.
A dokumentumfilmek esetében ezúttal nem négy, hanem öt kategóriát különítettek el; külön versengenek a szociológiai, néprajzi, antropológiai művek; a történelmi alkotások; a portré- és riportfilmek, interjúk; az ismeretterjesztő filmek, valamint a más kategóriába be nem sorolható munkák.

A Buckingham-palotából a börtönbe: gyilkosságért életfogytiglanra ítélték a királyi család nem hivatalos tagját
Egy ideig meseszerűen alakult Jane Andrews élete: sikeresen kitört a szegénységből és bejáratos lett a brit királyi család legbensőbb köreibe. A felemelkedést aztán mélyrepülés követte, aminek emberölés és nagy sajtóvisszhangot kiváltó per lett a vége.