Üzleti tippek

Újabb két pályázó nyert GVOP-s pályázaton

Üzleti tartalomfejlesztés támogatására tízmillió forintos támogatást kapott egy elektronikus kiadó. A szélessávú internettel kapcsolatos pályázaton 76 millió forintot adtak négy település világháló való bekapcsolására.

A
GVOP-2004-4.2.1. (Üzleti tartalomfejlesztés támogatása kis- és középvállalkozások számára) pályázat keretében a Gazdasági versenyképesség operatív program Irányító Hatóság vezetőjének döntése szerint újabb pályázó nyert el az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló támogatást – közölte a gazdasági minisztérium. A pályázó Typotex Elektronikus Kiadó tízmillió forintot nyert egy webantológia létrehozására.

E
zen a pályázaton december 8-án hirdettek először nyertest, akkor négy pályázó részesült összesen 536 625 000 forintos támogatásban. A pályázatok benyújtásának határideje ebben az évben 2004. december 31-e, a 2004-2006 között rendelkezésre álló keret 2,35 milliárd forint.

A
GVOP-2004-4.4.1. (Szélessávú internet-infrastruktúra kiépítésének és a szolgáltatás beindításának támogatása Magyarország üzletileg kevésbé vonzó településein) pályázat a Gazdasági versenyképesség operatív program Irányító Hatóság vezetőjének döntése szerint újabb pályázó nyert el az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló támogatást. Ezen a pályázaton eddig még nem hirdettek nyertest – közölte a GKM.

A
nyertes pályázó a Pick-Up Kft., amely négy településen – Ács, Bábolna, Nagyigmánd és Kisigmánd – épít ki szélessávú internet-infrastruktúrát. Erre a projektre a cég 76 millió forintos támogatást kapott.A pályázatok benyújtásának határideje ebben az évben 2004. december 31., a 2004-2006 között rendelkezésre álló keret 6,29 milliárd forint.

A
nyertesek jogszabály szerint nyilvánosságra hozható adatai a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján és a közreműködő szervezet, az IT Információs Társadalom Kht. honlapján is olvashatóak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik