Üzleti tippek

Sok a bolti lopás Magyarországon

Egy év alatt 33 milliárd euro (több, mint 8000 milliárd forint) kárt okoztak az üzleti lopások az európai kiskereskedelemben, mutatta ki a Checkpoint Systems megbízásából készült felmérés.

A 24 európai ország több mint 400 vezető kiskereskedelmi láncának vizsgálata során összegyűlt adatok szerint a kiskereskedelemben elkövetett bűncselekmények okozta kár 33 milliárd euro volt a 2004 júniusával végződő 12 hónapban. A vizsgálatok idén először a magyarországi állapotok felmérésére is kiterjedtek, és összességében megállapítható, hogy a hazánkra vonatkozó adatok sem mutatnak az európai átlagnál pozitívabb képet.

A kutatók megállapítása szerint a helyzet egyébként Európa egészében aggasztónak mondható, és egyértelmű, hogy a bolti lopások visszaszorításának sikere elsősorban az új biztonsági technológiákba történő befektetések mértékének függvénye. Az erre vonatkozó kiadások összege idén rekordmagasságú: több, mint 7 milliárd euro, amely összeg az elmúlt évek kiadásait tekintve folyamatos növekedés eredménye. A legkorszerűbb technológiáknak köszönhetően az elmúlt év során 1.051.902 vásárló és 75.539 alkalmazott letartóztatását kezdeményezték Európa-szerte a kiskereskedők.

A bolti lopások forgalomra vetített értékében évek óta a britek vezetik a feketelistát, őket követik a finnek, a portugálok, a görögök és a franciák. Magyarország az “előkelő” 15. helyet tudhatja magáénak a teljes kereskedelmi forgalom 1,31 százalékával, a pozitív sereghajtók a svájciak és az osztrákok. Az ERTB, a világ legjelentősebb független, kiskereskedelmi bűncselekményeket vizsgáló felmérését a nagy presztízsű Centre for Retail Research (Kiskereskedelmi Kutatások Központja) végezte.

“Fontos mozzanat, hogy idén először Magyarországra is kiterjedt ez a magas színvonalú kutatás. A jelentés egyik legjelentősebb megállapítása szerint azokban az országokban, ahol növekvő mértékű a biztonsági technológiai újítások alkalmazása, valamint a rádiófrekvenciás forráscímkézés, ott egyértelmű csökkenés figyelhető meg a lopások okozta kár összegében. Őszintén bízunk benne, hogy a felmérés a hazai kereskedelmi láncok figyelmét is felhívja a probléma komolyságára, és a bolti lopások elleni technológiai küzdelem fontosságára.” – nyilatkozta a felmérés eredményeinek közlésekor Mihók Kornél, a Checkpoint Systems magyarországi igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik