Az ezüstvasárnapot is magában foglaló elmúlt három napban összesen mintegy ezer értékesítési helyet ellenőrzött az Adó- és pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), az ellenőrzöttek 47 százaléka egyáltalán nem adott bizonylatot az eladásról – mondta Ecsedi Ákos, az APEH ellenőrzési főosztálya operatív osztályának vezetője hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Az APEH összesen 36.000.000 forint mulasztási bírságot rótt ki a hétfőn délben lezáruló ellenőrzés során, az átlagos bírság eléri a 73.000 forintot.
Mivel több értékesítési hely számára egy éven belül nem a mostani volt az első eset, hogy az ellenőrök szabálytalanságon érték, így 46 üzlet időszakos bezárását kezdeményezi a hatóság.
Ecsedi Ákos elmondta, hogy nemcsak napközben, de éjszaka is ellenőriztek, ekkor elsősorban színházakat, éttermeket, parkolókat. Összesen 30 ilyen vizsgálatból 11-ben mulasztottak el eleget tenni a nyugtaadási kötelezettségnek és ebből 3 esetben színházi büfében nem kaptak nyugtát az ellenőrök.
A nyugtaadási kötelezettség mellett foglalkoztatói vizsgálatot is végeztek 6 éjszakai szórakoztató egységnél. Valamennyi esetben találtak az ellenőrök szabálytalanságokat. Az osztályvezető példaként említette, hogy egyetlen helyszínen sem volt megtalálható a foglalkoztatói dokumentum.
Ecsedi Ákos elmondta, hogy még az idén további hasonló akcióra készül a hatóság.

A Mol szerint nincs itt az ideje a hatósági benzinárnak
Bacsa György, a cég ügyvezetője szerint a benzin ára inkább távolodni fog a 700 forinttól. Arról is beszélt a Dellában, hogy mi, illetve ki lassítja Európában a társaság leválását az orosz kőolajról.