Üzleti tippek

Útdíj lehet Budapesten is

Várhatóan az év végéig elkészül a városi közlekedéspolitikai koncepció. Eszerint elképzelhető, hogy a londonihoz hasonló városi útdíjat vezetnének be Budapesten. Megvalósítását azonban közúti infrastruktúra-fejlesztéseknek kell megelőznie.

Ezt követően társadalmi és szakmai vitára bocsátják a tervezetet. A koncepció a fenntartható városi mobilitás érdekében fő prioritásként fogalmazza meg a közforgalmú utazás előnyben részesítését az egyéni gépjármű-közlekedéssel szemben.

Ennek lehetőségeit a nyáron elkészített tézisekben is megfogalmazták. A tézisek egyebek között azt tartalmazzák, hogy a nagyobb városok túlterhelt belső területein forgalomcsillapítási intézkedésekkel, restriktív parkolásszabályozással, az útfelszíni parkolóhelyek csökkentésével, és hosszabb távon úthasználatidíj-rendszer alkalmazásával tudatosan mérsékelni szükséges a személygépkocsi-forgalmat, az avval járó torlódást és környezetszennyezést.

A Denke Zsolt, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) tanácsosa elképzelhetőnek tartja hosszabb távon a londonihoz hasonló útdíj bevezetését Budapesten. Hangsúlyozta azonban, hogy ezt meg kell előznie a közúti infrastruktúra jelentősebb fejlesztésének, hiszen sok gépkocsi azért megy át a belvároson, mert nincs alternatív útvonala. Azaz az útdíjat akkor vezetnék be, ha megépül az M0-s keleti szektora, valamint északi Duna-hídja, és megvalósul két fővárosi terv: a Körvasútnál a Munkás körút, beleértve az aquincumi Duna-hidat, valamint egy külsőbb körút.

A behajtási vagy útdíj alkalmazása a koncepció ajánlható intézkedései között szerepel. Bevételéből a közforgalmú közlekedés finanszírozási hiányát enyhíthetnék. Városi útdíj nemcsak Londonban létezik, hanem Oslóban és Norvégia más városaiban, valamint Szingapúrban is. Magyarországon Pécsett, a történelmi belvárosban, továbbá Budapesten a várnegyedben és a Margitszigeten, mint érzékeny városi területeken a forgalomcsillapítás és a parkolási rendszer már ma is kvázi behajtási díjjal működik.

A koncepció foglalkozik azzal is, hogy a közlekedési tarifák a városokban is legyenek hosszabb távon a teljesítménnyel arányosak (intelligens rendszer támogatásával), a tarifa is tegye vonzóvá a tömegközlekedést a személyautóval szemben, legyen megfizethető azok számára is, akik csak közforgalmú közlekedési eszközzel tudnak utazni. Foglalkozik azzal is, hogy a közforgalmú helyi és környéki személyközlekedés összehangolására a fővárosban és környékén a Budapesti Közlekedési Szövetség (BKSZ) megalakítása, majd további nagyobb városokban és vonzáskörzeteikben is közlekedési szövetségek létrehozása szükséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik