Üzleti tippek

EU – eltérő részmunkaidős arányok

admin
admin

2004. 12. 02. 00:00

Mivel a négyórás részmunkaidőben dolgozók is ugyanúgy foglalkoztatottnak számítanak, mint a nyolcórások, a nyugat-európai országok nagy számú részmunkaidős munkavállalója jelentős mértékben javítja az ottani foglalkoztatási rátákat.

Ameddig Magyarországon 57 százalékos a foglalkoztatási ráta, több nyugati országban 70 százalék feletti. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézete, illetve az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány a napokban megjelent tanulmánykötete részletes táblázatot közöl arról, hogy az egyes országokban milyen a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya.
Így például Hollandiában a foglalkoztatottak 45 százaléka dolgozik részmunkaidőben, de több más országban is, így például Ausztriában, Belgiumban, Dániában, az Egyesült Királyságban, Németországban, Svédországban 20 százalék feletti ez az arány.

Nem elhanyagolható, 16 százalék feletti a részmunkaidősök aránya Franciaországban és Írországban is. Az EU 15 átlaga 18,6 százalék. Magyarországon ugyanakkor csupán a foglalkoztatottak 4,4 százaléka dolgozik részmunkaidőben. Ennek oka: a magyarországi alacsony bérek nem teszik lehetővé, hogy a négyórás keresetből is nagy arányban fenntarthassák magukat a munkavállalók.

Az új csatlakozó országok közül Lettországban, Lengyelországban 10 százalék feletti, Csehországban 5 százalékos, Szlovákiában 2,4 százalékos ez az arány.

A részmunkaidős foglalkoztatással a munkaadók könnyebben alkalmazkodhatnak a változó piaci igényekhez, mert az egyes kiegészítő feladatokhoz nem kell teljes munkaidős munkavállalókat felvenniük. Ugyanígy nagy népszerűségre tett szert egyes országokban a határozott idejű munkaszerződés. Ez egyértelműen előnyös a munkaadóknak, mert csak addig foglalkoztatják a dolgozókat, amíg azt a piaci körülmények indokolják. Ez javítja a versenyképességet, ugyanakkor nehéz elfogadtatni a szakszervezetekkel ezt a foglalkoztatási formát. Magyarországon például a foglalkoztatottak 7,5 százalékával áll fenn határozott idejű munkaszerződés.

A nyugat-európai országok közül többnél, így például Ausztriában, Belgiumban, Dániában, az Egyesült Királyságban, Írországban és Olaszországban is hasonló, csak 10 százalék alatti a határozott idejű szerződéssel rendelkező munkavállalók aránya. Ugyanakkor például Spanyolországban 30,6 százalék, Portugáliában 21,1 százalék, Finnországban 16,3 százalék, Svédországban 15,1 százalék, Hollandiában 14,6 százalék, s Németországban, valamint Franciaországban is 12 százalék feletti ez az arány. Az EU 15-ök átlaga 12,8 százalék.

Az új csatlakozó országok közül Lengyelországban sikerült elfogadtatni a szakszervezetekkel a nagyobb arányú határozott idejű szerződést, ebben az országban a munkavállalók 19,4 százalékát alkalmazzák ilyen formában. A többi új csatlakozó országokban általában a magyarországihoz hasonló a határozott idejű szerződéssel alkalmazottak aránya.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 1968. április 12.
Mátrai Zsuzsa énekesnő részt vesz az Egy óra Majláth Júliával című műsor felvételén. A műsort húsvét hétfőn mutatják be a Magyar Televízióban Kalmár András rendezésében.
MTI Fotó: Patkó Klári
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.