Üzleti tippek

Új kihívások a magyar-osztrák régiós érdekképviselet számára

Az 5 év óta eredményesen működő Burgenland-Nyugat-Magyarország Régióközi Szakszervezeti Tanács (RSZT) számára is újabb kihívásokat jelent az uniós gazdasági növekedés lelassulása – hangott el a tanács évzáró ülésén Zalaegerszegen, kedden.

A három megye – Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala – és az osztrák tartomány szakszervezeti vezetői alkotta testület 1 év után leköszönő soros elnöke, Újvári Károly szerint a határon átnyúló érdekvédelmi együttműködés “különösen a csatlakozás óta vált lendületesebbé”.

“A közös új feladatok sorában a határmenti ingázók, szakszervezeti tagok számára folyamatos munkajogi, érdekképviseleti tájékoztatást szerveztünk, amelyet előbb egy eisenstadti, majd 4 magyarok számára is elérhető városi jogsegély- és tanácsadó szolgálat létrehozása követett; legújabban pedig a magyarországi osztrák munkavállalók is hasonló segítséget kaphatnak, Győrben” – közölte Újvári Károly.

Az ősz elejéig összesen 1700-an, azóta havonként közel 300-an keresték fel a szolgálatokat és – élve a lehetőséggel – 177 magyar munkavállaló tagja lett az osztrák szakszervezeti szövetségnek(ÖGB) is – tette hozzá a leköszönő elnök. “Az uniós gazdasági növekedés lelassulása, számos bér- és szociális feszültség jelentkezése, s több helyen a munkaidő növelése új kihívásokat jelent az RSZT számára is a következő időszakra(…), ezért nemcsak a regionális szövetségek, hanem az ágazatok és üzemek közötti szakszervezeti munkakapcsolatok, konzultációk is fejlesztendők” – fogalmazott Újvári Károly.

Horváth Csaba, az MSZOSZ vasi képviseletének vezetője egy elindult, Phare CBC támogatású 18 hónapos képzési projektről szólt, amelynek 18 nyugat-dunántúli és 7 kelet-magyarországi résztvevője az említett kihívásoknak is megfelelő érdekvédelmi oktatói (mentori) képesítést kap egy év múlva. Mint mondta: a kívánatostól még messze elmaradó hazai munkavállalói szervezettségi arány és érdekérvényesítő képesség láttán a közeli jövőben 3-6 évre szóló, uniós támogatást igénylő továbbképző-fejlesztő programot kell kidolgozni.


“Ami még az RSZT-t illeti: a 41 hasonló európai szakszervezeti testület közül az élvonalba sorolták és ez mérce lesz a következő évre is” – hangsúlyozta a burgenland-nyugat-magyarországi tanács elnöki tisztét átvevő Németh Kálmán, győri MSZOSZ vezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik