Üzleti tippek

A hegyközségi tanács aggódik a tokaji szőlőtermelőkért

Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa levélben fordult az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt-hez, mert aggódik a sátoraljaújhelyi központú Tokaj-Kereskedőház Rt.-vel (TK Rt.) szerződésben álló, mintegy 3000 szőlőtermelő sorsáért.

Jarecsni János, a Hegyközségi Tanács titkára az MTI-nek elmondta, arra kérték a döntéshozókat, hogy a pályázat elbírálásakor azt a befektetőt részesítsék előnybe, amelyik a legtöbb felelősséget vállalja a borvidék kistermelői iránt. A TK Rt. első privatizációs fordulója a nyáron eredménytelenül zárult. Az ÁPV Rt. azonban újra meghirdette a borászati céget, s a pályázatok beadási határideje november 4-én lejárt.

Mészáros Tamás az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke korábban az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy még nem született döntés a pályázatok ügyében, ám még az idén szeretnének pontot tenni az ügy végére. Az elnök nem árulta el azt sem, hogy a TK Rt. megvásárlására hányan és milyen ajánlatot tettek, az viszont biztos, a céget jelenleg vezető menedzsment, a dolgozók, valamint a termelők nagyrészét tömörítő
Tokaji Borvidék Szőlőtermelőinek Szövetkezete által alakított csoport pályázott a cég megvásárlására. Jarecsni János hozzátette, a hosszútávú termelési biztonságot az jelentené, ha maguk a szerződött gazdák is résztulajdonosai lennének a kereskedőháznak.

Gyakorlatilag ugyanis a cég az egyetlen jelentős felvásárlója a borvidéken termett szőlőnek. Barati Béla a termelők szövetkezetnének igazgatósági tagja reális veszélyként említette azt a lehetőséget, hogy olyan befektető nyer, akit csupán a TK Rt. piaca érdekli, a felvásárlásban pedig egyáltalán nem érdekelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik