Az NHK japán állami televízió „Utazás a Kék Dunán – Világörökségek” címmel 3 napon keresztül élő adásban jelentkezik Magyarországról. A forgatócsoport e hét vasárnapján a Parlamentet is birtokba veszi és egy ismert japán zongoraművésznő a Vadászteremben felállított zongorán játszik majd élőben, a több mint 100 millió japán nézőnek.
Első ízben jelentkezik élőben Magyarországról a japán állami televízió egyik legismertebb turisztikai magazinműsora. A több mint 50 fős japán stáb 2004. november 28-30. között, három napon keresztül számos magyarországi helyszínről tudósít Az élőközvetítés okozta technikai nehézségek leküzdése érdekében a stáb 2 csapatban, párhuzamosan dolgozik a különböző helyszíneken, ahonnan japán idő szerint főműsoridőben (19.30-21.00 óra között) jelentkezik majd a produkció.
A japán stáb 2 közvetítő autót, 2 műholdvevő autót és speciális antennákat hoz magával, amelyek frekvenciájára külön engedélyt kaptak a Nemzeti Budapesti Hírközlési Hatóságtól. A televízió logójával és a műsor arculatával megegyező dekorációjú tudósító kocsi, továbbá a külön erre az eseményre Belgiumból és Angliából hozatott speciális autók is segítik a forgatást.
Inkább szétkalapálják a saját arcukat, csak ne legyenek magányosak
Férfias állív nélkül semmit sem ér az életed, de a looksmaxxing még segíthet, hogy minél több nőt megszerezz – nagyjából ezt állítják azok az online közösségek, amik ma már fiatal fiúk százezreit érik el. A modern férfiidentitások válságában végül leginkább a fiatal férfiak mentális egészsége sérül.
