Pályázatot írt ki a szegedi önkormányzat a városi buszközlekedés üzemeltetésére; a tendertől azt várják, hogy a város tényleges alkupozícióba kerül a szolgáltatás minőségének és árának kialakításánál – közölte Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester csütörtökön az MTI-vel.
“Az uniós szabályozás a városi buszközlekedéssel kapcsolatban a pályáztatást szorgalmazza, bár lehetőséget biztosít arra, hogy a meglévő szolgáltatóval egyszeri alkalommal meghosszabbítsa az önkormányzat a szerződést” – mondta az alpolgármester. Hosszú évek óta folyamatos a vita az önkormányzat és a városi buszközlekedést üzemeltető Tisza Volán Rt. között az árképzésről, ezért döntöttek a pályázat kiírása mellett.
“Igyekeztünk úgy összeállítani a pályázati anyagot, hogy a műszaki és forgalmi követelmények pontos meghatározásával lényegében pénzügyi döntéssé egyszerűsítsük le a kérdést” – mondta Nagy Sándor. A pályázóktól két opciót vár az önkormányzat, attól függően, hogy 7, vagy 11 éves átlagéletkorú járműparkkal nyújtják-e a szolgáltatást. A beérkezett ajánlatok alapján dönt majd a közgyűlés, hogy tudja-e vállalni a fiatalabb flottához kapcsolódó költségeket – mondta az alpolgármester.
Nagy Sándor hozzátette, amennyiben az önkormányzat tulajdonrészt kapott volna a Tisza Volán Rt.-ben, nem írták volna ki a pályázatot, a kormánydöntés azonban a mai napig nem született meg. Szeri István, a Tisza Volán Rt. vezérigazgatója közölte, hogy a cég valószínűleg indul a pályázaton. Az önkormányzat tulajdonában álló Szegedi Közlekedési Társaság igazgatója, Dózsa Gábor az MTI-nek elmondta, hogy a vállalat pályázni fog.

Verőemberek, korrupció, maffiakapcsolatok és gyorsan gazdagodó Vucic-koma: Szerbiában morális alapú az elnök politikai problémája
Morálisan megrendült Aleksandar Vucic elnök és az általa irányított Szerb Haladó Párt (SZHP) hatalma, immár korrupciós vizsgálat is zajlik az újvidéki vasútállomás előtetőjének tavalyi leomlása miatt.