Az Ipari Parkok Egyesület (IPE) az ipari parkok hatékonyabb működtetése érdekében nemzetközi konferenciát szervez november 30-án a Budapesti Kongresszusi Központban – mondta Rakusz Lajos, az egyesület elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
A rendezvény célja, hogy lehetőséget nyújtson a hazai és külföldi szakemberek közötti eszmecserére. Az eseményen 200-250 résztvevőre számítanak. Az elnök elmondta: Magyarországon az ipari parkok több mint tízéves múltra tekintenek vissza. Jelenleg az ipari termelésnek negyede, exportjának harmada a parkokból származik. Minden hatodik ipari foglalkoztatott az ipari parkok valamelyikében dolgozik. Hozzátette: az ipari parkok az elmúlt években döntően válságmenedzselési funkciót láttak el: a munkahelyteremtésben és a tőkevonzásban volt fontos szerepük.
Pongorné Csákvári Marianna, a gazdasági tárca helyettes államtitkára elmondta: mára megváltozott az ipari parkokkal szembeni elvárás. Már nem elég egy jól felszerelt telep, hanem elsősorban stratégiai szolgáltatásokat kellene nyújtani, így például logisztikai szolgáltatásokat, innovációs lehetőségeket biztosítani a versenyképesség javítása érdekében – tette hozzá. A rendezvény fővédnöke Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.

Megint összehívják a Nemzetbiztonsági Tanácsot, miután a kormánysajtó arról írt, hogy egy Magyar Péterrel találkozó férfit kitiltottak az országból
A férfi egyébként Magyar Leventével is találkozott.