A Területi Szakképzési Együttműködési Bizottság (TESZEB) létrehozásáról írt alá együttműködési megállapodást a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BMKIK) és további hat gazdasági érdekképviselet megyei szervezete szerdán Békéscsabán.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ebben az évben lehetőséget kapott, hogy részt vegyen a szakképzésben, koordinálja 28 szakma gyakorlati képzését. Ebből első lépésként 16-ot vállalt fel, amelyeknél egyebek között féléves szintvizsgákat vezetett be – közölte Juhos János, a BMKIK Szakképzési Bizottságának elnöke.
Elmondta: a feladatok ellátására, a szakmai követelmények
meghatározására, szakvizsgabizottságok felállítására az MKIK több gazdasági érdekképviselettel is megállapodást kötött. Ennek az együttműködési szerződésnek a mintájára hozták létre Békésben is a TESZEB-et, amelynek munkájában a BMKIK mellett a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Békés Megyei Szervezete, a Békés Megyei Iparszövetség, az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetek Békés Megyei Szövetsége, a Kereskedők és Vállalkozók Békés Megyei Szervezete, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége Békés Megyei Szervezete, valamint a Békés Megyei Ipartestületek Területi Szövetsége vesz részt.
A hét gazdasági szervezet együttműködési megállapodásának aláírását követően Juhos János elmondta: a következő évben jelentősen nőnek a szakképzésre fordítható források, hiszen az MKIK az Országos Szakképzési Tanács pályázatán 600 millió forintot, a Nemzeti Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programján pedig 700 millió forintot nyert erre a célra.
A megyei szakképzési bizottság elnöke hozzáfűzte: a ROP pályázaton nyert forrásból jövőre Békés megye 20 millió forintot kap, amiből 500 szakember továbbképzését oldják meg.

A Pride betiltásáról kérdezték Orbánt, azt válaszolta, nem tartóztatnának le senkit
A brüsszeli EU-csúcs előtt válaszolt az újságíróknak a magyar kormányfő.