Üzleti tippek

Nem lehet apró betűs a THM

A teljes hiteldíjmutatóról (THM) szóló rendelet módosításáról záró szakaszába érkeztek az egyeztetések, így ha minden jól megy, jövő heti ülésén már dönthet a kormány az új jogszabályról – értesült a Világgazdaság.

Jövő héten kormány elé kerülhet a módosított, teljes hiteldíjmutatóról szóló rendelet, amelynek értelmében 2005. január elsejétől minden lakossági kölcsönnél – így a lakáshiteleknél is – kötelezővé válik a mutató közzététele.

Ellentétben az eddigiekkel, úgy kell majd feltüntetni a THM-et, hogy az minden, a banktól eredő költségelemet tartalmazzon. A Világgazdaság úgy tudja, hogy a pénzügyi felügyelet által előzetesen javasolt alapelvek helyet kapnak a végleges jogszabályban is.

Az első, hogy a THM feltüntetésének módját a jelenleginél pontosabban szabályozzák, elkerülhetetlenné téve, hogy az a mostaninál jóval hangsúlyosabb legyen. A Napi Gazdaság cikke ehhez hozzáteszi: a módosítás fontos eleme, hogy a hitel kamata és bármilyen egyéb költsége mellett a THM-et is legalább ugyanakkora betűméretben kell megjeleníteni, néhány összegre és futamidőre konkrét adatot is közölve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik