Úgy tűnik, megismétlődik a búza betakarítása és raktározása körül kialakult helyzet a kukoricánál is. Bő termés lesz Európa-szerte és hazánkban is. Az előrejelzés szerint 30 százalékkal több, mint tavaly. A mi kukoricánk jobb, mint a francia vagy a német, de az árak nyomottak az európai piacon.
A gazdáknak problémát okoz, hogy a szemek nedvességtartalma magas, ezért szükséges a sszárítást, ami meglehetősen nagy pluszköltséget jelent, mert a szárítás tonnánként 5-6 ezer forintba kerül. A másik gond, hogy a kukoria ára túl alacsony, 15-19 ezer forint között mozog.
Intervenció
A gabona-intervenciós időszak 2004. november 1-jén kezdődött és 2005. május végéig tart. A folyamat faxon vagy postán az illetékes megyei kirendeltség részére megküldött felajánlással kezdődik.
Amennyiben valaki benyújtotta felajánlását, ez a beérkezést követően igen szigorú adminisztratív ellenőrzésen esik át – magyarázza Hajdú Zoltán, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal igazgatóság-vezetője. Amennyiben az ajánlat hiánypótlásra szorul vagy valamilyen szempontból nem megfelelő, a hivatal öt munkanapon belül erről elutasító határozatot, illetve hiánypótlási felszólítást ad ki.
Amennyiben a hiánypótlás megtörtént, s azok az adminisztratív ellenőrzésen megfeleltek, a hivatal a felajánló részére egy beszállítási értesítőt küld ki, amelyben tájékoztatja a gazdákat, hogy milyen időszakon belül pontosan hová, melyik intervenciós raktárba szállíthatják be a tételt.
A beszállítási értesítő kiküldését befolyásolja természetesen az is, hogy mekkora mennyiség érkezett be és milyen könnyen sikerül szabad raktárkapacitást találni a felajánlott tételekhez. Itt rögtön jelentkezik az, hogy a felajánlás kizárólag gabonára vonatkozott-e, vagy pedig a gabonával együtt tárolót is felajánlott a termelő vagy a gabona birtokosa.
Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, hogy mintegy kétharmad részben tároló nélkül, egyharmad részben pedig tárolóval együtt ajánlották fel a gabonát, ehhez kell hozzávenni azt a raktárkapacitást, amit november elsejéig ajánlottak fel a raktártulajdonosok, illetve bérlők. Ennek a nagysága mintegy 3,2 millió tonna.
Az, hogy a felajánló és a raktározó pontosan hogyan ütemezi a beszállítást, ez az egyes raktárak sajátosságaitól függ. Tehát nagyon nehéz konkrét időpontot mondani, adott esetben egy nap alatt megtörténhet, egy hétig is elhúzódhat.
A beszállítást követően laboratóriumi vizsgálatra kerül sor, amelynek a rendeletben meghatározott határideje 10 nap. Amennyiben a laborvizsgálat eredménye megfelelő volt, az MVH egy elfogadó határozatot állít ki, amelyet postán eljuttat a felajánlóhoz, aki – amennyiben számlaképes – számlát küld be a hivatalhoz.
A számla kézhezvételétől számított 30-35 napos időszakban, amelyet ugyancsak rendelet határoz meg, az MVH átutalja a vételárat. Aki őstermelő, tehát felvásárlási jegyen keresztül értékesít a hivatal részére, a felvásárlási jegy kiállításától számított 30-35 napos időszakon belül jut hozzá a vételárhoz.

Orbán: A jövő nem ott van, ahol a magyarok laknak, hanem valahol máshol
A magyar kormányfő elárulta: rég volt olyan élményben része, mint az Alice Weidellel tartott találkozóján, de azt is kifejtette a Mandinernek, hogy miért ment Tucker Carlsonnal beszélgetni Dubajba.