Üzleti tippek

Terták Ádám az ITDH élén

Az ITD Hungary helyzete egyértelművé vált azután, hogy a gazdasági tárcához került, s felgyorsulhat az egyablakos rendszer kialakítása – nyilatkozta az MTI-nek Terták Ádám, akit november 8-i hatállyal az ITDH vezérigazgatójának nevezett ki a gazdasági miniszter.

Az ITDH feladatai közül a kereskedelemfejlesztés és a külföldi tőke Magyarországra vonzása a legfontosabb – mondta Terták Ádám, aki korábban az Ernst and Young Nemzetközi Tanácsadó cég vezérigazgatójaként, illetve elnökeként is a külföldi befektetők magyarországi tevékenységét menedzselte.

A külföldi befektetők számára a leglényegesebb a támogatási, az információs és az engedélyezési rendszer egyablakossá tétele, ami az 50 millió eurónál nagyobb beruházásoknál már megvalósult – mondta Terták Ádám.

“Az ITDH-nak a jó értelemben vett kettős ügynökké kell válnia: azaz az állam ügynökének a befektetők vonzása érdekében és a befektetők ügynökének, a beruházási tervek gyors megvalósulása érdekében” – hangsúlyozta az új vezérigazgató.

Ennek érdekében az ITDH-nál javítani kell a kommunikációt és a proaktivitást, azaz a befektetők szándékainak felkutatását annak érdekében, hogy Magyarországon találják meg a régiós terjeszkedéshez szükséges partnereket – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik