Üzleti tippek

Ötmilliárdot költöttek idén az autópályák korszerűsítésére

Jelentősen fiatalodtak a magyar autópályák az idén: a burkolatok átlagkora 4,5 év. Az Állami Autópálya Kezelő Rt. ötmilliárd forintot költött a korszerűsítési munkálatokra.

Az idén összesen mintegy ötmilliárd forintot költött az Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK Rt.) fenntartási munkákra – közölte a társaság. Az ÁAK tájékoztatása szerint az idén már befejezett felújítási munkák elvégzésére a forrást – függetlenül attól, hogy a kivitelezés díjas vagy ingyenesen igénybe vehető szakaszon történt – az autósok által megvásárolt autópálya-matricákból származó bevétel biztosította.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a társaság 2001. óta ütemezett fenntartási programot hajt végre, amelynek célja, hogy az állami üzemeltetésű autópálya-hálózaton ne legyen tíz évnél idősebb burkolat, és ezt az idén el is érték, “átlagéletkoruk” 4,5 év. 

Ebben az évben befejezték az M1-M7 közös szakaszán az új, korszerű elválasztó sáv, valamint az M0-ás autóúti csomópontokig a közvilágítás kiépítését. Ezek a munkálatok 564 millió forintba kerültek. Megújult az M7-es burkolata Érd és az M1 autópálya között, az M1-esé pedig az M0 és Biatorbágy között. Az M1-es a Győrt elkerülő szakaszán, 15 kilométeren kapott új, korszerű burkolatot. Az M3-as autópályán Gödöllő térségében három hidat és a pálya burkolatát újították fel.

Az ÁAK Rt. felújította a balatonvilágosi autópálya-mérnökséget is, az M7-es autópályán pedig három pihenőhelyet korszerűsítettek. A munkák versenyeztetése minden esetben a közbeszerzési törvény előírásainak megfelelően történt – áll az ÁAK közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik