Gyurcsány Ferenc kormányfő ugyan nem látja megvalósíthatónak a szakszervezetek azon követelését, hogy 38 órára csökkenjen a heti munkaidő de elfogadja azt, hogy a jövő esztendőben már munkaszüneti nap legyen december 24-e – mondta sajtótájékoztatóján Keleti Tamás.
“A következő évtől várhatóan az a követelésünk is megvalósul, hogy a dolgozóknak a napi munkaidő terhére 20 perces munkaközi szünet járjon” – hangsúlyozta a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) alelnöke, egy sajtótájékoztatón.
Hozzátette: eddig általában a munkaközi szünetet a kollektív szerződések rögzítették, s azt rendszerint a nyolc órás munkaidőn felül tették lehetővé.
A szakszervezeti vezető szólt néhány, általuk fontosnak tartott törekvésről is.
Így például bíznak abban, hogy a közeljövőben megvalósulhat az a követelésük, hogy a munkavállalók képviselői beleszólhassanak a társadalombiztosítás működésébe.
Az MSZOSZ szerint ugyanis évente mintegy kétezer milliárd forintos forrás keletkezik a társadalombiztosításnál, annak elköltésébe azonban eddig nem szólhattak bele a befizetők, közöttük a munkavállalók sem.
A szakszervezet elképzelése szerint az érdekképviselet helyet kaphatna a TB felügyelő bizottságában, s ezen keresztül ellenőrizhetné annak gazdálkodását.
Az MSZOSZ szeretné megszilárdítani jogosítványait is. Így például önálló munkaügyi ellenőrző szervezet létrehozását kezdeményezi, hogy abba az érdekképviselet tagokat delegálva ellenőrizhesse: betartják-e a munkaadók a munkaszerződésben rögzítetteket, illetve a kollektív szereződéseket.

„Idegileg tönkretett, kikészített, vakság fenyegetett. Ő pedig él tovább boldogan” – nem fizet kártérítést az orvos a horrorműtét után
Erika több mint 15 éve kereste fel Szemerey Balázs István plasztikai sebészt egy baleset után. A rémálom az első műtét után kezdődött. A ma is praktizáló orvos a jogerős ítélet ellenére nem fizette ki a csaknem 14 millió forint kártérítést. Cégét egy horgosi szegénytelepen nyomorgó nőnek adta el.