Üzleti tippek

Uniós milliárdok informatikára magyar cégeknek

Informatikai célú fejlesztésekre az idén hétmilliárd forintra, az elkövetkező két évben pedig összesen huszonhét milliárd forintra lehet pályázni a Nemzeti Fejlesztési Terv Gazdasági Versenyképesség Operatív Programjának terhére, mondta Jambrik Mihály, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium közigazgatási államtitkára kedden Budapesten.

Az államtitkár az Infotrend 3 nemzetközi informatikai és telekommunikációs konferencia és szakkiállítás megnyitóján elmondta, hogy ezek az Európai Unió által finanszírozott pályázatok elsősorban a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását célozzák.

Jambrik Mihály elmondta, hogy a közösségi internetelérési program keretében az év végére már az ország kétezernyolcszáz pontján lehet ingyenesen internetezni, főként elmaradottabb térségekben, és az eMagyarország pontok száma a tervek szerint 2006 végéig négyezerre nő.

A közháló-program keretében a jövő évben kezdődik meg a szélessávú internethozzáférés kiépítése valamennyi egészségügyi és kulturális intézményben. Jelenleg általános és középiskolák, valamint önkormányzatok kapcsolódtak rá széles sávon az IHM segítségével az “informatikai közműre”.

Az október 28-ig látogatható Infotrend kiállításon hét ország negyvenhárom kiállítója vesz részt. A rendezvényen belül tartják meg a kilencedik Közép-európai kábel és szatellit kiállítást is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik