Egyelőre nem tudatosodott az uniós országokkal kereskedő vállalkozásokban, milyen nehézségek elé néznek az év hátralévő részében.
Egy nemrég elrendelt teljes körű adóellenőrzés elhúzódása miatt ugyanis az idén már nem látják viszont visszaigényelt áfájukat az érintettek. November elején háromezer vállalkozásnak kell harmincmilliárd forintot nélkülöznie.
A vállalati szféra érdekképviseleti szervei egyelőre még nem eszméltek rá, hogy az uniós országokkal kereskedő vállalkozások idén már nem kapják kézhez a visszaigényelt általános forgalmi adójukat.
A pénzügyminiszter arra utasította az adóhivatalt, hogy valamennyi uniós adószámmal rendelkező és áfavisszaigénylő vállalkozás bevallását ellenőrizze még a pénz kiutalása előtt. A közölt adatokat össze kell vetni a más EU-tagállamok adóhivatalaitól kapott információkkal, ezek azonban várhatóan csak az év végén érkeznek meg az uniós adóhatóságoktól. Király László György, az APEH elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorárak adott interjújában megerősítette a miniszteri utasítást, s közölte, hogy a teljes körű vizsgálat már el is kezdődött, a megbízóleveleket kiküldték, a revizorok napokon belül jelentkeznek az adózóknál.
Trumpnak az a legfontosabb a venezuelai olajban, hogy elszívhassa a riválisai elől
Donald Trump nemrég bejelentette, hogy az USA ténylegesen is „át fogja venni” az irányítást a venezuelai olajkészletek és az olajkitermelés felett. Ilyen direkt lépésre még nem volt példa az amerikai történelemben. Ráadásul Caracasban számos változás történt Maduro elnök elrablása óta.
