Üzleti tippek

Támogatás fiatal agrárvállalkozóknak

Nyolc fiatal agrárvállalkozó osztotta meg pályázati tapasztalatait Pásztohy Andrással, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkárával, akik még 2003-ban meghirdetett pályázaton nyertek el 123 millió forint vissza nem térítendő támogatást, s ebből 411 millió forint fejlesztést valósítottak meg.

Pásztohy András elmondta: a 2003-as támogatási keret e célra 800 millió forint volt, amelyből 83 fiatal agrárvállalkozás kapott pénzt. A 40 éven aluli agrárvállalkozók beruházásaik 30 százalékának mértékéig nyerhettek el támogatást, amelyhez 25 százalék saját erővel kellett rendelkezni, a fennmaradó részt banki hitelből fedezték.

A politikai államtitkár közölte: a találkozó célja az volt, hogy meghallgassák a nyertesek tapasztalatait, milyen nehézségeik voltak a pályázattal kapcsolatban, és e tapasztalatok segítsék a tárcát abban, hogy a következő tendereknél gördülékenyebbé tegye a kiírást és a lebonyolítását.

Forró Pál, az FVM főosztályvezetője elmondta: 1998 és 2003 között 604 fiatal mezőgazdasági vállalkozó kapott 4 milliárd forint támogatást, amiből 13 milliárd forint fejlesztést valósítottak meg. Utalt arra, hogy 1999-ben 400 nyertest hirdettek ki, ám forráshiány miatt csak 180 igényt tudtak kielégíteni. A többi nyertes pályázat áthúzódott 2000-re, amikor már új tendert nem is hirdettek meg e témakörben. A következő három évben mintegy 1 milliárd forintot nyerhettek el a fiatal agrárvállalkozók a tárcától.

Tavaly az elnyerhető támogatási összeg 50 millió forintos felső határát 100 millió forintra emelete a minisztérium. Forró Pál kifejtette, hogy a fiatal és induló agrárvállalkozók részére 2004-ben meghirdetett 714 millió forint keretösszegű, már az unió által is támogatott pályázaton 6,4-7,6 millió forint nyerhető el, attól függően, hogy az agrárvállalkozó tevékenységének elindításához igénybe vesz-e szaktanácsadót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik