Üzleti tippek

Középtávú bérmegállapodás készül a szakszervezetekkel

A közszférában is igen fontos a bérfelzárkóztatás az Európai Unióhoz, ezért a kormány és a szakszervezetek középtávú megállapodást szeretnének tető alá hozni a dolgozók béremeléséről. A jövőben a pályakezdőknek is lehetőséget kívánnak biztosítani, hogy elhelyezkedhessenek a közszférában.

Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter kedden megbeszélést folytatott a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) ügyvivő testületével. A szakminiszter a tárgyalás után elmondta: mindkét fél megegyezett abban, hogy áttekintik az érdekegyeztető fórumok működését és intézményrendszerét, valamint a pályakezdők számára is lehetőséget biztosítanak arra, hogy a közszférában elhelyezkedhessenek.

Szabó Endre, a SZEF elnöke kiemelte, hogy hatékonyabb együttműködésre van szükség az ágazati érdekegyeztetésben, mert ma még ez nem működik jól, hiszen a tárcák – döntéseik meghozatala előtt – nem egyeztetnek az érintett szakszervezetekkel.

A felek egyetértettek abban a kérdésben is, hogy a közszférában dolgozók bérét fel kell zárkóztatni az első öt évben a csatlakozó országok, majd később az Európai Unió átlagához. Ezért a jövőben a szakszervezetek az éves béralku helyett egy középtávú – két évre előre szóló – megállapodást szeretnének kötni a kormánnyal. A kormány a hónap végéig tesz a bérekre vonatkozóan egy javaslatot – tette hozzá Csizmár Gábor. A SZEF a mindenkori éves gazdasági növekedéssel megegyező béremelést tekinti tárgyalási alapnak.

A miniszter hangsúlyozta: a cél az, hogy több munkahely jöjjön létre, mint amennyi megszűnik. Mivel a kormány a jövőben olcsóbban és eredményesebben akar működni, ezért ez néhány helyen létszámleépítéssel fog járni a közszférában. Erre vonatkozó pontos adatok egyelőre nincsenek, de mindkét fél egyetértett abban, hogy kidolgoznak egy olyan projektet, amely lehetővé fogja tenni, hogy az elbocsátottak ne kerüljenek az utcára. Ugyanakkor fontos feladat az is, hogy a munkavállalókat felkészítsék arra, – oktatással, vagy képzéssel – hogy alkalmazkodni tudjanak a piac változásaihoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik