Bár a liszt ára augusztusban 22-25 forinttal csökkent, a pékek 10-15 százalékkal emelnék a kenyér árát, amennyiben a gázolaj és a gáz tovább drágul, és nem kapnak állami dotációt.
Ha a gázolaj világpiaci ára 60 dollár fölé emelkedik, és a sütőipar nem kap állami támogatást, elkerülhetetlen lesz a kenyér árának 10–15 százalékos emelése – nyilatkozta a lapnak Ilonka Boldizsár, a magyar sütőipar 70 százalékát lefedő, Magyar Pékszövetség elnöke.
Ilonka elmondta, hogy eddig azért nem emeltek, mert a liszt ára augusztusban kilogrammonként 22–25 forinttal csökkent. Szerinte a 110-120 forintos helyett a 140 forintos átadási ár lenne indokolt a kilós fehérkenyerek esetében.
A szövetség becslése szerint az éves szinten 82 milliárd forintra tehető bolti forgalmú sütőipari szakágazatban 55 százalékos arányban a kereskedelem részesedik, a fennmaradó 45 százalékon osztozik a gabonatermelő, a malom és a sütőipar. Az is sokat segítene sütőiparon, ha ez az arány a kereskedelem kárára megváltozna – vélekedik a szakember.

Kádár: „Előbb tüzelünk, utána kérdezünk”
Az állambiztonság módszerváltása Kádár és a pártvezetés instrukciói alapján történt az 1960-as évek elején, az erőszakot háttérbe tolták, a hatalom kódja a bomlasztás lett. Felszámolták a régi, ávós beidegződéseket, de az első titkár azért néha elragadtatta magát.