Üzleti tippek

Mégis bevezethetik a szigorúbb termékdíjakat

Darabalapú termékdíj bevezetését kezdeményezi a két kormánypárti frakció, ezzel módosítanák a néhány nappal benyújtott törvénytervezetet, mely kivette a palackokat és a szatyrokat a szabályozásból. A civilek örülnek.

Orosz Sándor, az MSZP környezetvédelmi munkacsoportjának a vezetője elmondta, hogy a darab alapú termékdíjat italcsomagolásokra, palackokra, dobozokra és reklámszatyrokra szeretnék kivetni.
Bár a gyártók tiltakoznak az adónem ellen, a képviselő szerint ők meg fognak élni akkor is, ha bevezetik a díjat. 

A kormány ugyanis úgy nyújtotta be a törvényt, hogy az eldobható műanyag palackokra vonatkozó szigorú szabályozási tervek kikerültek a környezetvédelmi termékdíjakról szóló tervezetben. Emellett kikerült a műanyag reklámszatyor szabályozása is, amellyel a hipermarketek jártak volna rosszul.

A mostani módosítással úgy tűnik, hogy az eredeti elképzelések teljesülhetnek. A környezetvédelmi tárca eredeti tervei szerint, hogy a szénsavas üdítőknél és ásványvizeknél – a kiskereskedelmi forgalom alapján – 2005-től a termékek 30 százalékát visszaváltható, többször használatos palackokba kellett volna tölteni, és ezt az arányt évente növelni. A gazdasági tárca azonban benyújtott egy másik verziót, amelyből kikerültek ezek a javaslatok. 

A HuMuSz környezetvédő szervezet elnöke örül, hogy végre van olyan szándék, mely visszaszorítaná az eldobható csomagolóanyagok terjedését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik