Üzleti tippek

Beszállítók kerestetnek – egyre aktívabbak a mediterrán érdeklődők

A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság (ITDH) rendszeresen szervez olyan beszállítói konferenciákat, amelyek célja, hogy a Magyarországon megtelepedett multinacionális cégek s az őket követő első körös beszállítóik megismerkedjenek potenciális magyar beszállítókkal.

Spányik Péter, az ITDH megbízott vezérigazgatója a Világgazdaságnak elmondta: nemcsak ezeken a specializált konferenciákon, hanem minden üzletember-találkozón és tárgyaláson felvetik a hazai kis- és középvállalati kör beszállítóvá válásának kérdését. Hogy mekkora hangsúlyt fektetnek erre a területre, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az ITDH-n belül felállítottak egy beszállítói és tanácsadó központot.

Ennek igazgatója, Kárpáti Sándor elmondta: az idén eddig csak négy gépjárműipari beszállítói fórumot szerveztek. A legutóbbi éppen ezen a héten volt, s azon nyolcvan hazai cég mutatta be kínálatát a multinacionális autóipari cég specialistáinak. Az idei tervek között még egy ilyen speciális fórum megrendezése szerepel.


A tapasztalatok azt mutatják, hogy számos magyar cég már most kellőképpen felkészült és alkalmas arra, hogy – elsősorban második és harmadik körös – beszállítójává váljék nagyobb termelővállalatoknak. Az ilyen üzletember-találkozók menetrendje szerint a beszállítókat kereső cég előzetesen jelzi, hogy körülbelül milyen tevékenységre keresnek beszállítókat, az ITDH pedig ehhez közvetlen partnereket keres, s az igényeknek megfelelően tárgyalóasztalhoz ülteti őket. Egy-egy ilyen egynapos rendezvényen negyven-ötven tárgyalást bonyolítanak, utána általában gyárlátogatás következik. Az eredmények tipikusan a következők: tíz magyar cég azonnal be tud kapcsolódni a beszállítói körbe – mondja az ITDH beszállítói központjának vezetője, aki azonban külön felhívja a figyelmet arra, hogy ez nem jelent azonnali üzletet, hiszen a beszállítóvá válás hoszszú távra szóló, lassan érő folyamat.

Ajánlott videó

Vilmos 19 évesen egy kocsmai verekedés során megölt egy rendőrt, aki egyébként egykori osztálytársa és jó barátja is volt. Húsz év börtön után, 2005-ben szabadult, az utcára került, majd a főváros határában egy kunyhóban próbált szerencsét. Történetéről film készült, mi pedig ellátogattunk hozzá, hogy megnézzük, hogyan építtette fel újra az életét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.