A KSH legutóbbi adatai is bizonyítják, megkezdődött az inflációs indexek gyors csökkenése, így teljesíthető lesz jövő év végére a jegybankkal közösen megfogalmazott 4 százalék körüli inflációs cél – mondta az MTI-nek Draskovics Tibor pénzügyminiszter kedden, Budapesten.
“Nagy megnyugvással olvastam a KSH szeptemberi inflációról szóló közleményét, amelyből világosan látszik, az történik, amire a Pénzügyminisztérium szakértői, illetve az elemzők is számítottak, csak a vártnál nagyobb ütemben” – mondta a miniszter.
Draskovics Tibor igen kedvezőnek nevezte, hogy az előző hónaphoz képest fél százalékponttal mérséklődött a 12 havi inflációs index, ám hozzátette: vélhetően nem ekkora léptekkel folytatódik a pénzromlás további mérséklődése az év végéig.
A következő év elején újabb inflációcsökkentő lépések következnek, a most benyújtott költségvetésben az államháztartás jelentős újraelosztás és hiánycsökkentést hajt végre, az infláció mérséklődik, e két tendencia érdemben növeli a jegybank monetáris politikai mozgásterét – emelte ki a pénzügyminiszter.
Draskovics Tibor közölte: az inflációcsökkenés trendje világos, a kormány által benyújtott költségvetési törvényjavaslatból látszik az, hogy az államháztartásban milyen egyensúlyjavulást tervez a kabinet jövőre.
A jegybank számára “egy csomó” új információ áll rendelkezésre, ezt az MNB nyilván mérlegelni fogja – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Leszállt az anya a buszról, a babakocsira rácsukta a sofőr az ajtót és három gyerekkel elhajtott
A MÁV-csoport hárított, szerintük nem tud csukódhat rá senkire az ajtót.