Üzleti tippek

A legális versenyelőny – a kreatív és hatékony reklámozás


EFFIE: A reklámhatékonyság versenye
A reklám és a mögötte álló marketingtevékenység minden vállalkozás eredményességének egyik alapvető tényezője.
Az EFFIE reklámhatékonysági díjat 1968-ban alapította az Amerikai Marketing Szövetség, az AMA. 1981 óta Európában is rendszeresen rendeznek EFFIE-t, az elmúlt húsz évben világszerte összesen 21 EFFIE partner csatlakozott a New York-i szervezők munkájához, 1996 óta pedig rendszeresen kiírják az EURO EFFIE díjat is, amelyet az a kampány érdemelhet ki, amely legalább 3 európai országban is hatékonynak bizonyult.
A hazánkban idén harmadik alkalommal megrendezett EFFIE verseny pályázatainak értékelését követően a 67 érvényes nevezésből 38 jutott a döntőbe. Az idei versenykategóriák a következők voltak: Nem tartós fogyasztási cikk – étel; Nem tartós fogyasztási cikk – ital; Nem tartós fogyasztási cikk – egyéb; Tartós fogyasztási cikk; TCR; Szolgáltatás; Telekommunikáció.
Az EFFIE-vel összefüggésben rendezett budapesti reklámhatékonysági konferenciára október 14-én kerül sor, a reklámverseny díjátadó gáláját pedig október 15-én a Thália Színházban tartják. Az EFFIE-vel kapcsolatos további információk a www.effie.hu internetes oldalon találhatók.

Az egyik nemzetközi reklámguru mondta egyszer: „a kreatív reklámozás az utolsó legális versenyelőny.” Igaza van, de annyit tegyük hozzá, a kreatív és hatékony reklámozás. Napjaink felfokozott piaci versenyében már nemcsak a nagyok kiváltsága a reklámozás, hanem az életben maradás elemi feltétele minden vállalkozás számára, legyen az családi üzemeltetésű vegyesbolt vagy néhány tucat alkalmazottat foglalkoztató építőipari vállalkozás.

Természetesen a kis- és középvállalkozások nagy része sajnos nem engedheti meg magának, hogy teljes körű reklámszolgáltatást kínáló reklám vagy marketingügynökséggel dolgozzon, ilyenkor a cégvezető kénytelen maga kidolgozni és megvalósítani a reklámstratégiát. Akad néhány jó tanács, amelyet ilyenkor érdemes szem előtt tartani.

Mindenek előtt nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a hirdetések hatékonysága csak akkor érvényesülhet igazán, ha sikerül megfelelő módon és a megfelelő csatornákon közvetíteni a reklámüzenetet. Minden más esetben a reklámozás nem egyéb felesleges pénz-, idő- és energiapocsékolásnál. A megfelelő médium kiválasztása nem egyszerű feladat, és különösen a sajtópiacon, illetve az interneten okozhat nehézségeket, hiszen több ezer sajtótermék és weboldal közül kell kiválasztani a néhány megfelelőt.

Fontos, mégis gyakran elfeledett szempont, hogy a hirdető ne a saját, hanem a célközönség érdeklődése alapján válasszon médiafelületet. Számos olyan nyomtatott vagy internetes forrás létezik, ahol utána lehet nézni a médiatermékek példányszám, célközönség és hirdetési tarifa adatainak. A hirdetési módszerek és felületek meghatározása során érdemes tanulmányozni és elemezni – de nem feltétlenül utánozni – a konkurens cégek módszereit és az általuk preferált médiafelületeket, valamint a célközönségünk médiafogyasztási szokásait. Ezután már csak egy kreatív reklámot kell alkotni, és garantált a siker…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik