Üzleti tippek

Kamarai vélemény a kormányprogramról

Az Iparkamara számításai szerint a vállalkozások abban érdekeltek, hogy az euró árfolyama 260 forint körül alakuljon

A vállalkozások elvárásai több ponton is visszaköszönnek az új kormányprogramban, ugyanakkor ennek megvalósulása a szakminisztériumoktól és a költségvetés lehetőségeitől függ – hangsúlyozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke budapesti sajtótájékoztatóján.

Az MKIK szerint a beterjesztett adójavaslatokat figyelembe véve a vállalkozások adóterhe jövőre 83-95 milliárd forinttal növekszik, ami nagyságrendben az ideihez hasonló. Parragh László kifejtette, hogy a vállalkozásokat sújtja a költségvetés bevételeinek növelésére irányuló törekvés, ami a jövedelmezőségüket kedvezőtlenül érinti. A kamara elnöke szerint kedvezőtlen a vállalkozásoknak a forint reálfelértékelődése. Szerinte olyan kamatcsökkentésre lenne szükség, amelynek eredményeként 255-265 forint között alakulna az euró árfolyama.

A kamara számítása szerint az eddig napvilágot látott adatok alapján a költségvetés adóbevételeinek GDP-ben mért aránya az ez évi 20,48 százalékról 21,23 százalékra növekszik jövőre. Ez is mutatja a vállalkozók terheinek növelését, amit csak részben ellentételez a helyi iparűzési adó szabályaiban bekövetkező változás. Az innovációs járulék kulcsának emelkedése jövőre 5 milliárd forinttal növeli meg a járulékbefizetési kötelezettséget. A kisvállalkozásokat érintő 4 százalékos vállalkozási járulék bevezetése 16 milliárd forint kiadást jelent a kisvállalkozásoknak. A kamara elnöke szerint ennek fizetésébe az önkéntesség elemét is be kellene építeni, és jobban kellene tudatosítani az e mögött meghúzódó szociális biztonságot.

A kamara számítása szerint a minimálbér tervezett négyezer forintos emelése 30-40 milliárd forinttal növeli az érintett vállalkozások kiadását. A mobiltelefon-adó bevezetése 22-27 milliárd forint többletkiadással jár, ugyanakkor az elvonások mérséklése miatt a vállalkozások terhe 36 milliárd forinttal javul.

Parragh László megemlítette, hogy a kormányprogramba bekerült több vállalkozói elvárás is, mint a befektetésösztönzés, kereskedelemfejlesztés visszairányítása a GKM hatáskörébe. Kiemelt helyen szerepel a kormányprogramban a versenyképesség javítása. Egyre inkább regionális szintre kerül a döntéshozatal és cél a szolgáltató állam létrehozása – tette hozzá a kamarai vezető.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik