Üzleti tippek

Megszűnt az Országos Gabona Terméktanács

admin

2004. 10. 01. 00:00

Az Országos Gabona Terméktanács (OGT) csütörtöki budapesti küldöttközgyűlésén a résztvevők úgy döntöttek, hogy megszüntetik a szervezetet – tájékoztatta pénteken a döntésről közleményben az MTI-t Szemenyei Sándor, az OGT elnöke.

A döntés meghozatalát a terméktanács közgyűlése azzal indokolta, hogy az ország EU-csatlakozása új szervezeti formákat követel a szakmai érdekképviseleti munkában is. Így a megváltozott körülmények között a terméktanács tevékenységének fenntartása továbbiakban már nem indokolt.

A közlemény kitér rá, hogy a termelők néhány hónapja már létrehozták a Gabonatermesztők Országos Szövetségét, érdekképviseletüket továbbiakban ez a szervezet látja majd el.

A gabona-feldolgozókat és -kereskedőket pedig hagyományosan továbbra is a gabonaszövetség képviseli. A terméktanács megszűnése ellenére a két szervezet, illetve a termékpálya szereplői továbbra is együttműködnek a közös célok érdekében – húzza alá a közlemény.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Le·nyfalu, 2009. november 14.
Egy civil gÈpkocsiba rejtett traffipax Le·nyfalun. Az idÈn ·prilis Ès j˙nius kˆzˆtt nagymÈrtÈkben nıtt a hal·los kˆz˙ti balesetek sz·ma, Pest megyÈben, ezÈrt szolg·latba ·llÌtottak egy "l·thatatlan traffipaxot", egy "rendıri jelleg nÈlk¸li civil szemÈlygÈpkocsit", amely mozg·s kˆzben is kÈpes rˆgzÌteni a szab·lysÈrtÈseket. V·con Ès Le·nyfalun pedig, sebessÈgmÈrı rendırt ·br·zolÛ b·bukat is "szolg·latba" helyeztek a megelızÈs vÈgett.
MTI FotÛ: Kov·cs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.