Üzleti tippek

Fejlesztések az észak-alföldi régióban

Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács kedden Debrecenben tartott ülésén felhatalmazta a térség kormánypárti országgyűlési képviselőit: járjanak el Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltnél annak érdekében, hogy az új kormányprogramban és a készülő költségvetésben érvényesítse a regionalizmust – jelentette be Juhászné Lévai Katalin, a testület szocialista elnöke sajtótájékoztatón.

“Szeretnénk, ha jövő évi költségvetésben a decentralizált források már valóban a régiókban jelennének meg, s a helyi tanácsok dönthetnének azok felhasználásáról”. Kezdeményezik, hogy a jövő évi költségvetés mellékleteként jelenjenek meg a regionális pályázati feltételek fő prioritásai annak érdekében, hogy mielőbb megkezdődhessenek a régiókban a támogatott beruházások.

A regionális testület egyébként kedden 641 millió forint pályázati támogatás odaítéléséről döntött, ami az egész évi keret 25 százaléka.
Juhászné Lévai Katalin ezzel összefüggésben elmondta, hogy a decentralizált térség- és régiófejlesztési célelőirányzat pályázatára összesen 204 pályázat érkezett; a 13 millió forintos beruházási nagysághoz csaknem 8,4 milliárd forint támogatást igényeltek.

“Ezzel szemben a régiótanács rendelkezésére 2,6 milliárd forintos keretösszeg áll, amelynek 25 százalékáról kedden megszületett a döntés” – mondta. Hozzátette: a többi támogatásról valamennyi pályázat elbírálását követően dönt a régiós testület.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik