Üzleti tippek

Ötből négy vendéglátóhely megszegi a szabályokat

Csak minden ötödik vendéglátóhely működik kifogástalanul – állapították meg a fogyasztóvédők a nyári szezonban végzett ellenőrzések során. Tapasztalataik szerint a cukrászdák és az éttermek átlagosan ötven-száz forinttal károsítják meg a vásárlókat.

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség nyári idegenforgalmi főszezonban végzett ellenőrzései azt is kiderítették: a szabálytalanul működő vendéglátóhelyek aránya emelkedett.

A június 11. és július 31. közötti vizsgálatok tapasztalatairól készített részjelentésből kiderül, hogy 4 419 vendéglátóhelyet ellenőriztek, és ezek 79 százalékánál találtak szabálytalanságot. Tavaly ugyanebben az időszakban 2 043 üzletet vizsgáltak meg, és 69 százalékuknál találtak kifogásolnivalót.

Nem vezetik a fagylaltforgalmi naplót

Az ellenőrzések tapasztalatai azt mutatják, hogy a melegkonyhás üzleteknél továbbra is tipikus hiba, hogy nem használtak mérőeszközöket, és gond volt a hitelesítéssel is. Az ellenőrzött cukrászdák egy részénél hiányosan vagy egyáltalán nem vezették a fagylaltforgalmi naplót. Minden harmadik ellenőrzött cukrászda esetében a sütemények dokumentálása nem volt megfelelő.

A fogyasztóvédők megállapították azt is, hogy a vendéglátóhelyek 73 százalékánál kiépítették a HACCP élelmiszerbiztonsági rendszert, többnyire a bárok, a kocsmák, a borozók és az italboltok nem alkalmazták a rendszert.

Gyakran becsapják a vásárlókat

Az ellenőrzés során kiderült, hogy a melegkonyhás egységekben átlagosan mintegy száz forinttal, az egyéb nem melegkonyhás egységeknél és cukrászdáknál ötven forinttal károsították meg a vásárlókat.

A fogyasztóvédők 24 millió 274 ezer forint szabálysértési bírságot szabtak ki, ami száz vállalkozót érintett. Fogyasztóvédelmi bírságot 1 650 esetben állapítottak meg 126,5 millió forint értékben. Minőségvédelmi bírságot 568 vállalkozásra szabtak ki 44 millió forint értékben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik