A tervek szerint jövőre megszűnne a tőzsdei ügyletek eredményének adómentessége az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hétfői plenáris ülésére kiadott pénzügyminisztériumi kiegészítő tájékoztató szerint.
A tőkejövedelmekre egyébként irányadó 25 százalékos adómérték helyett az árfolyam-nyereség adója 12,5 százalék lenne.
A Pénzügyminisztérium javaslata szerint az adóévben keletkezett árfolyam-veszteség az adóbevallásban az árfolyam-nyereséget csökkentené.
Jövő év november 1-jétől 1.200 forinttal csökkenne ugyanakkor a munkáltatók által fizetett tételes egészségügyi hozzájárulás, viszont 5 százalékkal emelkedne a személygépkocsik regisztrációs adója.
A tájékoztató szerint a minimálbér adómentességét továbbra is az adójóváírás, illetve a kiegészítő adójóváírás biztosítaná.
Az adókedvezményekre vonatkozóan a tájékoztató közli: ezek közül egyetlen jogcím sem szűnik meg jövőre, azonban az érvényesíthető adókedvezmények együttes összege nem haladhatná meg az évi 100 ezer forintot. A korlátozás nem vonatkozna a családi, a személyi, valamint a lakáshitel-törlesztési kedvezményre.
A kedvezmény korlátozása 6 millió forintos éves jövedelemnél lépne be, e felett a 100 ezer forintos keret csökkenne, 6 millió 500 ezer forint felett éves összes jövedelem esetén pedig adókedvezmény nem lenne érvényesíthető.
A települési önkormányzatok szociális bérlakás-problémáján kíván enyhíteni a PM javaslata azzal, hogy adómentessé tenné a lakásbérbeadásból származó jövedelmet. Ennek feltétele lenne, hogy a bérbeadásra hosszú lejáratú – legalább öt éves – bérleti szerződést kell kötni, s a lakást az önkormányzat szociális bérlakásként hasznosítsa. A társasági adóban hasonló szabályok érvényesülnek, ott adóalap-csökkentés formájában történik a kedvezményezés, a bérbeadás bevételének az értékcsökkenési leírásként elszámolt összeget meghaladó része az adóalapot csökkentő tétel.
Az egyéni nyugdíjfizetés éves felső határa a jelenlegi 5,3 millió forintról 6 millió forintra nőne a tervek szerint.

A modern városfejlesztés csődje lett a Belgrádban valósággá vált Mini-Dubaj
Saját szemünkkel néztük meg az egy évtizede formálódó Belgrade Waterfront-projektet, amit az az arab befektetőcég, az Eagle Hills hoz tető alá, ami az utóbbi hetekig Rákosrendezőn képzelte el a Mini- vagy Maxi-Dubajként is emlegetett Grand Budapestet. A helyszínen kiderült, hogy a modern városfejlesztés minden szabályát figyelmen kívül hagyó, a nyilvánosság kizárásával születő új negyed város lett a városban, és egyáltalán nem akar úgy tenni, mintha a közért született volna.