Üzleti tippek

Egymilliárd a munkahelyek megtartására

Idén közel egymilliárd forintot fordít a munkaügyi minisztérium a munkahelymegőrzésekre. A válságkezelő-program keretén belül összesen 4 197 munkavállaló álláshelye lett biztosított.

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) pályázata olyan plusz forráslehetőséget biztosít – a megyék rendelkezésre álló keretén túl -, amely lehetővé teszi a nagyobb létszámleépítések elkerülését. Burány Sándor szakminiszter a csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: az összesen 855 millió forintos keret terhére forrás-kiegészítés nyújtható a munkáltatók számára abban az esetben, ha a létszám 20 százalékát, vagy legalább 20 főt érintő leépítésre kényszerülnek a piaci helyzet átmeneti zavara esetén. A támogatás munkavállalónként maximum 71 ezer 550 forint lehet, amely legfeljebb 4 hónapra adható.

Folyamatosan lehet pályázni. A támogatásra került 53 pályázatra összesen 758 milliós támogatást adott a minisztérium, amiből 4 197 dolgozó álláshelye lett biztosított. Az FMM ez év február 9-től folyamatosan fogadja a munkaügyi központok pályázatait, a fennmaradó összegre pedig szeptember 30-ig lehet még pályamunkát benyújtani – tett hozzá a miniszter. Burány Sándor kéthetente értékelte a benyújtott pályázatokat, és eddig 10 döntési fordulót zárt le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik