Az Európai Unió Strukturális Alapjának keretében működő Interreg programokkal az ősztől újabb uniós forrás nyílik meg Magyarország és déli szomszédjai számára. Hazánk pályázati kerete 23,9 millió euró.
Az Interreg III/A Magyarország-Románia, valamint Magyarország-Szerbia és Montenegró program célja a határ menti együttműködés, a szomszédos országok határ melletti régióira közösen kidolgozott, integrált regionális fejlesztési és stratégiai tervek támogatása – mondta Csalagovits Imre János, a Kht. Interreg irodájának vezetője.
A programban prioritásként az említett térségek területi és infrastrukturális egységének a növelése, a piacok integrációja, valamint a helyi közösségek közötti együttműködések erősítése szerepel. A pályázati programban az Európai Regionális Fejlesztési Alap forrásából 23,9 millió euró áll Magyarország rendelkezésére, a pályázóknak minimálisan 5 százalék önrésszel kell rendelkezniük, a magyar állam pedig 20 százalékot biztosít. Az első pályázati felhívás október második felében várható.
Az Interreg, a Phare határon átnyúló együttműködések támogatására szóló programjait váltja fel. Magyarországon a támogatásra jogosult megyék: Csongrád, Békés, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg.
A magyar pályázók négy romániai megyéből, 7 szerbiai és montenegrói területről, továbbá Belgrádból választhatnak partnerszervezeteket projektjeikhez.

Varju László magabiztosan nyerte az újpesti időközi választást, a Fidesz jelöltje a második
A DK képviselője simán megverte az ellene küldött fidelitasos Renge Zsoltot.