Üzleti tippek

Becserélhetőek a Siemens 65-ös szériájának veszélyes mobiljai

A német mobiltelefongyártó Siemens AG szoftverhibára figyelmeztette egyik sorozatának vásárlóit, és bejelentette, hogy az érintett mobilok szabadon becserélhetőek.

“A német vásárlók közvetlenül a cégnek küldhetik a veszélyessé vált modelleket, míg más országokban szervízpartnereinket kereshetik fel” – mondta el a Siemens Mobile szóvivője.

A szoftver hibája, melyet a 65-ös sorozat minden fajtájában – C65, CX65, M65, S65, SL65, valamint annak szolgáltatói változatai, CV65, CT65, CXV65 és a CXT65 – felleltek, azt eredményezte, hogy a telefon rendkívül hangosan játszotta le szétkapcsolási dallamát, amikor automatikusan bontott az akkumulátorok kimerülése miatt. Szélsőséges esetben a hangerő akár halláskárosodást is okozhat – figyelmeztetett a Siemens, hozzátéve, hogy a veszély csak akkor jelentkezik, ha a lejátszáskor a telefont közvetlenül a fülhöz szorítják. A szóvivő szerint a hibás működés okozta halláskárosodásról eddig nem érkezett bejelentés.

A cég arról nem adott felvilágosítást, hány hibás készüléket értékesített. Ugyanakkor közölte azt is. hogy a felhasználók maguk is “megjavíthatják” készülékeiket a Siemens web-oldaláról két héten belül letölthető szoftver segítségével.

Addig azt javasolják a 65-ös széria használóinak, hogy ne használják a szétkapcsolási dallamot vagy a szétkapcsolási animációt, hogy biztosan elkerülhessék a hangerő okozta veszélyt.

Egyelőre nem lehet kiszámítani, hogyan hat majd a Siemens gazdasági eredményeire a visszahívás. A cég korábban ettől a szériától várta, hogy megnyomja veszteséges telefonüzletágának eladási és nyereségességi mutatóit. “Nem lehet tudni, hogy a vásárlók ijedtsége, vagy őszinteségünk elismerése lesz-e erősebb” – hangsúlyozta. Pénzügyi részletekről nem adtak felvilágosítást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik