Az agrárkormányzat segítségét kérik az esetleges piaci zavarok megelőzésére a vámmentes uniós balkáni cukorimport miatt a magyar cukor vertikum szereplői – tájékoztatta az MTI-t Koczka Zoltán, a Cukor Teméktanács titkára.
A szakember közölte: korábban már levelet írtak a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba, hogy az augusztus elején lehetővé váló vámmentes balkáni cukorimport esetleges kedvezőtlen hatásainak kivédésére a magyar agrárkormányzat tegyen lépéseket Brüsszelben az Európai Unió illetékeseinél.
A korábbi tapasztalat Koczka Zoltán szerint ugyanis az volt, hogy a vámmentes cukor csak a balkáni országokhoz közel eső uniós államok piacán jelent meg jórészt. Elsősorban Görögországba, Olaszországba, Ausztriába és kis mértékben Dél-Németországba szállítottak korábban a balkáni országokból az unióba vámmentesen bevihető cukorból.
Ezt a kedvezményes lehetőséget azért függesztette fel időlegesen az unió, mert azt tapasztalták, hogy Szerbia-Montenegróból, Macedóniából és Horvátországból nemcsak cukorrépából készült cukor, hanem cukornádból készült édesítőszer is került az EU országainak piacára.
Az unió illetékesei azonban most úgy ítélték meg, hogy az ellenőrzés e téren szigorúbb lett és folytatható az a korábbi gyakorlat, amit gazdasági segítségként kívántak – politikai döntés nyomán – ezeknek az országoknak nyújtani.
Koczka Zoltán jelezte, az unió cukor-rendtartása reformjának tervezetében 200-300 ezer tonna balkáni cukorkvótával számolnak a szakértők. Így a magyar szakember becslése szerint mintegy 200 ezer tonnányi vámmentes cukormennyiség kerülhet az unió piacára.
A terméktanács titkára az Európai Cukoripari Szövetség a CEFS véleményére hivatkozva azt közölte, hogy Szerbia-Montenegróban jelenleg mintegy 100 ezer tonnányi cukorfelesleg lehet.
Benedek Fülöp, az agrártárca közigazgatási államtitkára az MTI megkeresésére azt közölte, hogy személy szerint ő még nem ismeri a cukorvertikum által előterjesztett kérelmet, ám amennyiben az érdemi javaslatokat tartalmaz az unió-konformitás jegyében, úgy azt a tárcánál tanulmányozzák és érdemi választ adnak a Cukor Terméktanács felvetéseire.

Halálra ítélték Trump cégeit, de a haláltusa évekig is eltarthat
Már az előzetes tárgyalás során kimondta a bíróság, hogy Donald Trump családi cégeiben rendszeresen felértékelték a vagyontárgyakat, hogy kedvezőbb feltételekkel jussanak hitelhez. A döntésnek azonban hosszú távú és végzetes hatása is lehet Trumpék pénzügyeire.