Üzleti tippek

GDP-arányosan csökkenő foglalkoztatási ráfordítások

admin
admin

2004. 08. 10. 00:00

A bruttó hazai termék (GDP) 2,81 százalékát költötte Magyarország 1992-ben foglalkoztatási intézkedésekre, 2003-ban viszont 0,85 százalék jutott erre a célra – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv mellékletéből.

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium internetes oldalán olvasható akcióterv táblázatából kiderül, hogy ez 1992-ben 82,8, 2003-ban 157,4 milliárd forintot jelentett. Időközben számottevően csökkent a regisztrált munkanélküliek száma is, az 1993-as több mint 700 ezerről 2003-ra mintegy 350 ezerre. Az 1992-es 82,8 milliárd forintból 65 milliárd forintot tett ki a segélyezés, és 17,8 milliárd forintot fordítottak abban az évben az elhelyezkedést segítő aktív intézkedésekre.

A 2003-as 157,4 milliárd forintból segélyezésre az 1992-hez hasonló összeg, 67,7 milliárd forint jutott, aktív eszközökre viszont az 1992-es sokszorosa, 89,7 milliárd forint.  A valamennyi foglalkoztatási intézkedésre fordított összeg a GDP-hez viszonyított aránya először 1994-ben csökkent jelentősen, 1,83 százalékra, majd 1998-ig fokozatosan 1 százalékra, azóta e körüli a ráfordítás aránya.

A segélyezésre fordított összeg GDP-ben kifejezve 2,21 százalékról 0,36 százalékra mérséklődött ezen időszak alatt. Az aktív eszközöknél viszont a 0,61 százalékos GDP-arány nem csökkent ilyen mértékben csak 0,48 százalékra. Az összes kiadáshoz viszonyítva az aktív eszközökre fordított források részaránya 1992-ben 21 százalékot, 2003-ban 57 százalékot képviselt. Az aktív eszközök között a GDP-ből az állami foglalkoztatási szolgálat fenntartására, az adminisztrációra 1992-ben 0,15, 2003-ban 0,12 százalék jutott.

A munkanélküliek képzésére fordított összeg a GDP 0,15 százalékát tette ki 1992-ben, majd 1993-ban és 1994-ben elérte a 0,23, illetve a 0,19 százalékot. Ezt követően viszont a képzési ráfordítás a GDP 0,1 százaléka alá csökkent, és 0,08, 0,07, 0,06 százalékon alakult, ez utóbbi jellemezte 2003-at. A munkanélkülieket alkalmazó munkaadók foglalkoztatást segítő támogatására 1992-ben a GDP 0,31 százalékát fordította Magyarország, ezt követően 0,2-0,3 százalék körül alakult a ráfordítás, 2003-ban 0,3 százalék volt – derül ki a táblázatból.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

3d illustration of city quarter construction with crane over black background
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.