Augusztus 11-én, szerdán a Mol Rt. 5 forinttal emeli a gázolaj literenkénti fogyasztói árát, közölte a társaság hétfőn. A motorbenzin ára nem változik.
A Mol a nemzetközi árváltozásokkal indokolta döntését. Tájékoztatása szerint, az elmúlt hét folyamán újabb rekordszintet ért el a kőolaj ára, és a gázolaj ára is tovább emelkedett. Ez utóbbi oka az, hogy a finomítók kibocsátása a felhasználók által igényelt mennyiségnél kisebb, ami miatt igen alacsonyak a gázolaj készletek.
E piaci folyamatokat követve a Mol a diesel gázolaj árát literenként 231 forintra emeli, míg a 95-ös ólmozatlan benzin ára marad literenként 248,50 forint, a 95-ös keverék benziné 251,50 forint, a 98-as ólmozatlan benziné pedig 257,50 forint.
Az egyes Mol-töltőállomások, illetve a más olajtársaságok által alkalmazott kútárak a Mol „listaártól” eltérhetnek.
„A hetevenedik évfordulón itt vannak az új kommunisták, akik ugyanazt akarják, mint gyűlölt elődeik” – a Terror Házánál tüntet a fideszes oldal
Huth Gergely hívott össze tüntetést a múzeum elé, miután Tarr Zoltán a hét elején bejelentette, hogy Schmidt Mária megbízatása megszűnik, a Terror Háza pedig ideiglenesen bezár. A felszólalók között csupa-csupa fekete öves fideszest találunk.
