Havonta átlagosan csaknem 14 ezer munkanélküli veszi igénybe az egy éve bevezetett támogatási formát, az álláskeresést ösztönző juttatást, amely számottevően megkönnyíti az elhelyezkedést – tájékoztatta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter az MTI-t.
Az álláskeresést ösztönző juttatásra az a munkanélküli jogosult, akinek legalább fél évre állapították meg a munkanélküli járadékát, s ennek folyósítási idejét kimerítette. Feltétel az is, hogy az érintett elhelyezkedése érdekében vállalja a munkaügyi kirendeltséggel az érdemi együttműködést, s maga is aktívan részt vegyen az álláskeresésben.
Az álláskeresést ösztönző juttatás folyósításának időtartama fél év, a 45. életévüket betöltöttek esetében háromnegyed év, jelenlegi összege 19.720 forint, az öregségi nyugdíjminimum 85 százaléka.
A miniszter elmondta: a juttatással a munkanélküliek anyagilag is ösztönzött álláskeresési időszaka meghosszabbodik. Ennek különösen a hátrányos helyzetű térségekben van jelentősége, ahol kevés az álláshely – tette hozzá.
A Munkaerő-piaci Alap az első félévben 2,3 milliárd forintot fordított a juttatás finanszírozására. A legtöbben Budapesten és Bács-Kiskun megyében vették igénybe a szolgáltatást, havonta ezerkétszázan, illetve ezren. A legkevesebben Komárom-Esztergom és Baranya megyében igényelték a támogatást, ötszázan, illetve hétszázan – fűzte hozzá a szaktárca vezetője.
Vádat emelt az ügyészség az Integritás Hatóság elnökével szemben, aki több mint 140 milliós vagyoni hátrányt okozott
Biró Ferenc lapunknak politikai nyomásgyakorlásról beszélt, most szabadságvesztést, pénzbüntetést és vagyonelkobzást kért rá az ügyészség.
