Hamarosan újabb egyeztetést kezdeményeznek az adatvédelmi ombudsmannal banki vezetők a pozitív adóslista bevezetése érdekében – értesült a Népszava. A cikk szerint megbeszéléstől azt várják a javaslattevők, hogy meg tudják győzni Péterfalvi Attilát arról: a jól fizető adósokat számba vevő lajstrom sokkal nagyobb haszonnal járna az ügyfelek számára, mint amennyi sérelmet okozhat az adatuk kezelése.
A Magyar Bankszövetség két héttel ezelőtti kibővített elnökségi ülésén is szerepelt a téma, s akkor a jelenlévők egyértelműen támogatták a pozitív adóslista létrehozását. A Népszava szerint a szakértők ugyanis egyértelműen kedvezőnek ítélik a nyilvántartást az ügyfelek számára, hiszen azzal gördülékenyebben juthatnának a kiszemelt hitelhez.
Az adatvédelmi biztos szerint azonban aggályos egy hasonló lajstrom összeállítása. Eddig a szorgalmazók egyikének sem sikerült meggyőznie az adatok őrét arról, hogy a potenciális hitelfelvevők számára is előnyös lenne.
Ungváry Krisztián: Akár a hazai szőlők 70 százaléka is elpusztulhat, ez a legszegényebbeket sújthatja a legerősebben
Az aranyszínű sárgaság okozta problémáról és a megoldáshoz szükséges lépésekről is beszélgettünk a történész-borásszal hegyaljai birtokán.
