A megfelelő munkaerő hiánya és a túlzott bürokrácia akadályozza leginkább a magyar gazdaság növekedést a hazánkban befektető külföldiek szerint – közölte Fehér Miklós, a piackutatással foglalkozó Synovate kelet-európai vezetője.
A Magyarországon működő európai kereskedelmi kamarák és egyéb üzleti szervezetek állandó bizottsága, és a Synovate az ország gazdasági környezetéről és a kormány tevékenységéről készített tanulmányt.
A megkérdezett 240, Magyarországon működő külföldi érdekeltségű cég felsővezetőinek 50 százaléka a megfelelő munkaerő hiányát, 62 százaléka a túlzott mértékű bürokráciát jelölte meg, mint a magyarországi gazdasági fejlődést leginkább hátráltató körülményt. Az idén májusban készített tanulmány szerint a pénzügyi szolgáltatások magas költségei, valamint a hosszabb távon is kiszámítható pénzügyi politika hiánya szintén komoly akadályt jelentenek a külföldi cégek hazai beruházásai előtt – ismertette Fehér Miklós.
Ezen problémákkal együtt a külföldi beruházók összességében optimisták a magyar gazdaság közeli jövőjét, és a gazdasági környezet fejlődését illetően. Mint mondta, a 200-as gazdasági környezetindexen átlagosan 156 pontra értékelték a magyar gazdaság helyzetét, ez meglehetősen pozitív várakozásnak felel meg. Az index szerint a 100-as érték semleges, a 200-as pedig pozitív várakozást jelent.
A kormányzati intézkedések értékelésével kapcsolatban Fehér Miklós közölte: a kabinet befektetőbarát és stabilizációs intézkedései meglehetősen pozitív visszhangra találtak. A válaszadók a 200-as kormányzati indexen 124 pontra értékelték a hivatalban lévő kormány tevékenységét, viszont kiszámíthatatlannak értékelték a politikai döntéseket, és hiányolták a stabil pénzügyi politikát.
A megkérdezett vállalatvezetők szerint Magyarország nagyon jól teljesít a bankszektor fejlettsége és a hazai menedzserek képzettsége tekintetében, ugyanakkor jelentősen elmarad a külföldi befektetők számára nyújtott kedvezmények területén a régió többi országával összevetve.

Balaton-felvidéki birtokot rakott össze Szalay-Bobrovniczky Kristóf: kúriát és borászatot vett a miniszter
A honvédelmi miniszter először megvásárolta a balatoni panorámás egykori Tölgyes Kúriát, majd pár hónappal később megvette a Nagy és Nagy Borászatot és a hozzá tartozó üzemet. A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya egy mondatban válaszolt kérdéseinkre.