A gazdasági tárca előrejelzése szerint az idén részvény, egyéb részesedés és újrabefektetett jövedelem formájában 3,5 milliárd euró körüli működőtőke befektetés valósulhat meg – mondta Réthy Imre, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára kedden Budapesten a külpiaci értekezleten.
Az államtitkár elmondta: az idén az első négy hónapban 924 millió euró külföldi működőtőke áramlott be az országba részvény, egyéb részesedés és újrabefektetett jövedelem formájában. Ebből 422 millió euró volt a részvény és egyéb részesedés.
A GKM jelenleg több mint húsz vállalattal folytat tárgyalásokat a következő években tervezett, nemzetgazdasági szempontból jelentős projektekről, amelyek által 2004-ben mintegy 700 millió euró értékű működőtőke befektetés valósulhat meg – közölte Réthy Imre.

Észak Wembleyje és a szurkoló pénztárcája: az MU-stadionprojekt és ami mögötte van
A százezres befogadóképességű stadion felhúzása jól illeszkedik a szuperklubok terjeszkedésébe, melynek fókuszában a szurkoló (és annak pénztárcája) áll.