Üzleti tippek

Javul az egyensúly, az infláció csökken

admin

2004. 07. 05. 00:00

A kormányzat által kitűzött államháztartási deficitcél, szükség esetén további takarékossági intézkedésekkel, elérhetőnek látszik -áll a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.

A kutatók szerint az év hátralévő részében javulnak az egyensúlyi mutatók, mérséklődik az infláció, a beruházások jelentősen, a reálkeresetek viszont minimálisan emelkednek.

Az államháztartás hiánya júniusban jelentősen tovább emelkedik, de várhatóan a II. félévben – főleg, a már elhatározott takarékossági intézkedések késleltetett hatása és az időarányosnál kisebb kamatfizetési kötelezettségek miatt – már csak kevéssé nő – áll a jelentésben.

Az infláció májusban érte el csúcspontját, 7,6 százalékkal volt magasabb a tavaly májusinál. A következő hónapokban viszont kifejezett lassulás várható, 2004 átlagában 6,7 százalékos, az év végén 6-6,5 százalék közötti inflációt valószínűsít a kutatóintézet.

A világgazdasági körülmények három év után összességében enyhén javulnak. Az olaj ára még nagyon magas, de a piac stabilizálódni látszik.

Az ipari termelés az idén a tavalyinál sokkal gyorsabban nő, ami eddig kizárólag az export látványos emelkedésének köszönhető. A további dinamikus fejlődést valószínűsíti a feldolgozóipari beruházások I. negyedévi 30 százalékos bővülése is.

Az ipari termelékenység jelentősen javult: a termelés első négyhavi, több mint 10 százalékos bővülése az itt foglalkoztatottak számának több mint 2 százalékos csökkenése mellett ment végbe.

A kivitel és a behozatal eddig egyaránt dinamikusan és közel azonos ütemben emelkedik. Márciusban és áprilisban – az előző hónapoktól eltérően – az import ismét gyorsabban, áprilisban sokkal gyorsabban nőtt, mint az export. Ez részben az EU-csatlakozást megelőző taktikai vásárlások következménye. A külkereskedelmi hiány az első négy hónapban valamivel magasabb lett, mint 2003 hasonló időszakában és az év egészében is hasonló helyzet várható.

A jobb konjunktúrában az idegenforgalmi aktívum – amely az első, a forgalom szempontjából nem meghatározó hónapokban romlott – az év egészében némileg emelkedhet.

A folyó fizetési mérleg hiánya euróban nagyjából stagnál, 6,5 milliárd lesz, de a GDP-hez képest már csökken, a 2003. évi 9 százalékról 8 százalékra.

Az első négy hónapban a reálkeresetek 0,9 százalékkal nőttek, ezen belül a költségvetési szektorban stagnáltak, a versenyszférában 2 százalék feletti mértékben emelkedtek.

A foglalkoztatás ugyancsak mintegy 0,9 százalékkal emelkedett, de ezen belül a költségvetési szektorban csökkent. Az üzleti szférán belül is lényegében csak a szolgáltatások, a kereskedelem és az építőipar területén bővült a létszám, a többi ágazatban, még a feldolgozóiparban is mérséklődött. A gépiparban azonban érezhetően nőtt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.